A rosszfiúk történelmi pantheonjában előkelő helyet foglal el Cillei Ulrik. A Hunyadi-párti történetírás mindent meg is tett, hogy ne gondoljuk másképp. A szlovén történetírásban viszont szinte nemzeti hőssé vált. Hogy is van ez?

Bár vannak "kedvenc helyeim" a világban, kimondottan ritkán térek vissza valahová. A világ nagy, az élet pedig lehangolóan rövid. Pedig jó lenne sok helyre visszamenni, és felidézgetni a szép emlékeket. (Ez már elég öregemberes hozzáállás, ugye.) Vagy mégse? Marrákest annyira megszerettük, hogy visszatértünk. Nem volt jó ötlet. 

Hiába is reménykednek olvasóink, nem lesz szó vakkomondorokról, bár kétség kívül érdekes, számunkra szokatlan női léthelyzetekről írunk. Mindezt a mai Algériában. Mert egy algériai út nem lehet teljes egy sivatagi kirándulás nélkül.

 A hogyan után jöjjön a miért, vagyis, hogy, ha már lehet menni Algériába, akkor miért tegyük. Sok oka van annak - de most kezdjük a régi görögökkel, vagy rómaiakkal. 

A cím meglehetősen provokatív, nézem is majd, hogy hányan fognak csak ezért rákattintani, meg hány gyűlölködő kommentet kapok olyanoktól akik csak a címet olvasták el. Egyébként valóban a boldogságról lesz szó. 

Egyre erősebb érzéseim vannak afelől, hogy a világ külügyminisztériumaiban paranoid androidok gyártják a figyelmeztetéseket a "szakértők" véleménye alapján, akik pedig a valóság helyett horrorfilmeket néznek. Különben nem tanácsolnának el a világ legbarátságosabb, legkedvesebb helyeitől. Mint pl. Dagesztántól.

Amikor felmerült az ötlet, hogy kellene egyet hajózni a Volgán, pusztán a praktikum  volt a vezérelv. Ha már vadásszuk a világörökségi helyszíneket, milyen jó, hogy egy már meglévőt (Bolgar), és egy olyan várományosi listás helyszínt, amelynek egy-két éven belül esélye van bekerülni (Szvijazsszk) egy csapásra végignézhetünk. Nem kell ide-oda buszozni, egyénileg szervezni. A folyami hajókázást pedig amúgy is valami autentikusan orosz dolognak tartják. Amit ehhez képest kaptunk, az egy három napos sokkoló, ugyanakkor kétségtelenül élvezetes időutazás ifjúkorunk Szovjetuniójába. 

György az egyik leggyakrabban ábrázolt és legkönnyebben felismerhető katolikus szent. A lovon ülő, bátor ifjú ledöfi a földön tekergő sárkányt - azaz a hit erejével a gonoszság démonai is legyőzhetők.  De mi van, ha nem a sárkányt döfi le? Hanem kit?

Egy klasszikus ábrázolás, ahol a sárkánygyík jelképezi a gonoszságot. (Alaverdi katedrális, 16. sz., Grúzia)

György eredetileg római katona volt, a 250-es években született Kisázsiában (megoszlanak a vélemények, hogy Kappadókiában vagy Nikomédiában). Ami viszont biztos, hogy Diocletianus császár keresztényüldözésének következtében lelte mártírhalálát 303-ban. A legenda szerint a libyai Silena városát szabadította meg a közeli tóban tanyázó sárkánytól, mely szörnyeteg a város szüzeiből szedett adó fejében nem pusztította el a teljes lakosságot.

Itt jól láthatóan nem sárkány, hanem emberformájú a gonosz. (Tbiliszi, 11.sz. ezüst könyvborító)          

Na jó, de hogyan lesz belőle ember? A válasz egyszerű és direkt. A legyőzött ember maga a Gonosz, Diocletianus császár. Ez a fajta ábrázolásmód egyedül Grúziában elterjedt. A Kaukázusban a térítés kezdetét András apostolhoz kötik hagyományosan, Grúziában a kereszténység államvallássá a 4. században lett Szt. Nino áldozatos munkájának köszönhetően, nemsokkal György vértanúsága után. A bátor harcos olyannyira népszerű volt, hogy hamarosan az ország védőszentje és névadója is lett. Az időbeli közelségből adódik, hogy a pogány császárt tekintették a legfőbb gonosznak, akivé a legendabeli sárkány átlényegült. 

Nagyon népszerű  (Mestia, Svaneti, Történeti és Néprajzi Múzeum, 9. század  - Grúzia)

Az autonóm grúz egyház természetesen nem április 24-én, hanem novemberben tartja György névünnepét, csakhogy a különállását ezzel is kifejezze. Valószínűsíthető, hogy a népszerű katonaszent ünnepe a korábbi, pogány tavaszköszöntő-, a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó rituálékat sajátította ki. (Magyarországon ilyenkor hajtották ki az állatokat, ehhez kapcsolódtak a vásártartások, sőt, az adó egy részét is Szent György napra kellett megfizetni.) A mezőgazdasági naptár eseményei és az egyházi ünnep ilyetén  egymásra találása miatt vált a legkiemelkedőbb tavaszi névünneppé.   

 Bár a nemzethalál-vizionáriusoknak bizonnyal úgy tűnik, hogy a magyar fogy a legjobban, vannak országok, ahol a demográfiai adatok még drámaibbak, mint nálunk.  És ez néha igencsak furcsa dolgokat eredményez. De még mielőtt elmennék egy egészen szürreális helyre, nézzünk néhány táblázatot.