Március elején az összeomlás előtt három nappal érkeztem haza, és egyértelmű volt, hogy, amikor lehetséges, újra úton leszünk. Július elsején nyitott rendesen Görögország, július elsején az első reggeli gépen rajta ültünk. Csodás két hetet töltöttünk a szigeteken. Elmondjuk, hogyan és miért, és hogy…

Szaúd-Arábia egészében különös, mondhatni, egzotikus hely - de ha van váratlan, szuperegzotikus, elképesztően különös szeglete, az az ország délkeleti csücske. A titokzatos virágemberek hazája. 

Milyen? Hát VIP, drága, és csili-vili - legalábbis ezt próbálják most bevezetni. De ennél is érdekesebb, hogy mit is szeretnének eladni a világnak: a bálványimádó múltat. 

A címbeli kérdés látszatra nettó hülyeség. Ha máskor nem, hát minden évben, a hadzs idején látjuk, hogy megvan Mekka, sőt nagyon is látványos. De a történet, ami mögötte van, messze vezet, és nem is csak azoknak érdekes, akik el akarnak jutni Szaúd-Arábiába. 

  Amikor azt mondjuk, Szaúd-Arábia a világ egyik legkülönlegesebb országa, nem a turisztikai kiadványok kötelező lelkendezését imitálom. Bár tényleg vannak csodálatok, különleges helyszínek is az országban, most - egyelőre - nem ezekről lesz szó. Hétköznapi dolgokról inkább, amelyek nagyon nem…

Évek, sőt évtizedek óta volt a bakancslistám élén Szaúd-Arábia. Furcsa, néha abszurd, de érdekes országnak tűnt távolról. Mert, ugye, a közelébe magunkfajta gyaúr nem nagyon merészkedhetett. Nemrég aztán sikerült kilenc napra eljutni a sivatagi királyságba - sok helyen talán mi voltunk az első…

Ahogy a rendes clickbait címeknél szokás, tulajdonképpen nem hazudunk, de nem arról szól a bejegyzés, amiről gondolnák. Aki a cím alapján az idősödő transzvesztiták lelki egészségére asszociálna, az rossz úton jár. Bár nyilván az is érdekes téma, de most egy szerbiai kisvárosról lesz szó, amely -…

Ma Spanyolországból Portugáliába schengeni határon juthatunk át - azt, hogy már másik országban vagyunk, csak onnan vesszük észre, hogy más nyelven látjuk a feliratokat, és a telefonunk közli, hogy egy órával korábban járunk. De ez nem volt mindig így. Nagyon nem. 

Kevés ellenszenvesebb történelmi személyiséget tudok elképzelni, mint Francisco Pizarro. Egy sötét bunkó volt, aki puszta pénzsóvárságból, aljas trükkökkel elpusztított egy egész civilizációt. Egyetlen hely  van, ahol nem (csak) így látják Pizarro történelmi jelentőségét. Oda megyünk most el. 

Engem nagyjából elkerült a Trónok harca, de a családom igazi rajongóvá vált. Így aztán számukra felvillanyozóan hatott, hogy elmegyünk a forgatás egyik helyszínére. Azért én sem unatkoztam Cáceresben és környékén. 

süti beállítások módosítása