Mi a közös Adolf Hitlerben, Paul Ankában és II. János Pál pápában? Az élőlény nem ér pontot. Még mielőtt egészen abszurd válaszokat kapnák, elmondom: mindhármukat rajongó tömeg várta Wroclawban a Centenáriumi Csarnokban. A hely, ami három ennyire különböző történelmi alakot hoz össze, nem lehet érdektelen. Vagy mégis? 
A világörökségi helyszínek - legalább is Európában - illendően legalább háromszáz évesek, szépen faragottak, lehetőleg aranyozottak, és kimondottan turistásak. Egy vasbeton építmény ebben a társaságban minimum idegenül hat. Ráadásul melyikünk izgul rá egy betonkupolára? Egy szóval meglehetősen vegyes érzelmekkel vágtam neki a Centenáriumi Csarnok meglátogatásának. Az odajutás - persze, ha már az ember Wroclawban van - nem különösebb kihívás. Fel kell ülni a 10-es (vagy 2-es, 4-es) villamosra, és leszállni, amikor meglátjuk az épületet. (Csak mellékesen jegyzem, meg napijegyet lehet váltani két pesti vonaljegy árából.)
l1.jpg
 Az aranyosan fénylő kolosszust, ami leginkább egy antik templom és egy űrállomás keverékének tűnik, születésének századik évfordulójára  - ez van ez évben - szépen felújították. Ragyog, mint a Galaktikus Birodalom frissen földreszállt rombolója.  Van vagy ötven kapuja - egyen be is lehet jutni. Odabenn példásan kivitelezett kiállítás ismertet meg az épülettel, és történetével. Az egész a huszadik század elején kezdődött. A várost akkor Breslaunak hívták, lakói túlnyomó többségben németek voltak. 1871 óta a Német Császárság büszke és dinamikusan fejlődő városainak egyike. (Korábban tartozott a lengyel és cseh királysághoz, sőt rövid időre a mi Mátyás királyunk is meghódította, de ez most nem a történet része.) A városatyák valami nagyot szerettek volna alkotni. A határidő is megvolt: 1913, a lipcsei csata centenáriuma.  A franciák kiűzésének és a modern német nemzet születésének szerettek volna méltó emléket állítani egy hatalmas kiállítással.
45077.jpg
Bár eredetileg abban bíztak, hogy a birodalmi kincstár pénzt is ad, végül Berlinből csak a megnyitóra küldték el Vilmos főherceget, de a finanszírozást helyben kellett megoldani. A megvalósítást egy nagyreményű helyi építészre, Max Bergre bízták.  Ő, bár a klasszicista hagyományokon nőtt fel, már előre tekintett - Amerikába, ahol a felhőkarcolók születtek. Hitt a vasbetonban, a jövő építőanyagában, és az "anyag igazságában", ahogy ő mondta. Nem a díszítéssel, hanem a fényekkel, és a szerkezetek erejével akart hatást elérni - egyike volt a modern építészet korai nagy alakjainak. A  városatyák - no és az építőmesterek, akik rohamtempóban, alig 14 hónap alatt húzták fel az épületet - szkeptikusabbak voltak.
66148.jpg
Féltek, hogy a világ akkor legnagyobb, 65 méteres fesztávolságú kupolája egyszerűen beomlik. De nem omlott be - a kiállítás pedig hatalmas siker volt.
176801_1.jpg
 A megnyitón készült képekről sugárzik az utolsó békeév optimizmusa.  De a jövő nem volt olyan fényes. Az első világháborút Németország elvesztette, és a boldog békeidőket, az "őrült húszas évek " váltották. A kiállítási térre pedig beköltözött 1929-ben a WuWA (Wohnung un Werkraumausstellung - Lakás és munkakörnyezet kiállítás), ahol a kor legmodernebb (értsd funckionalista) trendjei mutatkoztak be. De ez a szabad, lelkes időszak is hamar véget ért. A csarnokban hamarosan Adolf Hitler szónokolt hatalmas tömegek előtt.
nazi23.jpg
Erről a környékről indult a világháború, és itt is ért véget. A "Breslau Erődöt" a védők az utolsó pillanatig tartották - a szovjetek csak 1945. május 6-án (két nappal Berlin eleste előtt)  foglalták el. Nem sok maradt belőle épen. Aki német volt, és nem menekült el, azt két év múlva kitelepítették. Lengyelországot néhány száz kilométerrel keletre tolták a nagyhatalmak. Így lett Danzigból Gdansk, Stettinből Szczeczyn, Breslauból Wroclaw, a másik oldalon pedig Wilnoból Vilnius, Grodnóból Hrodna, és Lwówból Lvov. A kitelepített németek helyére az új szovjet (belorusz és ukrán) területek lengyel lakossága került.  Wroclaw szinte egy az egyben lembergi lengyelekkel telt meg.  A hivatalos kommunista propaganda erről mélyen hallgatott. Szilézia "visszaszerzett terület volt", ahol "még a kövek is lengyelül beszéltek", az meg, hogy kik is lakják ezt a vidéket, hadititoknak számított.  A kommunista eszme, és a nemzetgazdaság sikereit pedig a "Visszaszerzett Területek Kiállításán" igyekeztek  bemutatni - amire alkalmasnak látszott a Centenáriumi Csarnok és környéke.  
28909.jpg
Nem csak a korabeli propaganda szerint volt átütő siker. A háború, a kitelepítés után a jegyrendszer és nélkülözés közepette az emberek örültek, hogy végre valami szórakozás is akad az életben, mégha ideológiai mázzal is volt leöntve. 
28260.jpg
A kemény éveknek aztán vége lett, és a csarnokban sokan megfordultak - Paul Anka énekelt, II. János Pál pápa szólt híveihez, sőt, a dalai láma is tartott előadást. A népgazdaság vívmányait bemutató kiállítás helyett pedig egy leginkább a Csodák Palotájára emlékeztető  installáció kapott helyet. 
2006-ban a hely felkerült a Világörökségek listájára. Méltán? Azt hiszem, igen. A modern építészethez nem értek, de annyi a laikus szemlélőnek is látszik, hogy ez az épület jócskán megelőzte korát.  Az elmúlt száz évében pedig benne van egész Közép-Európa. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkalandor.blog.hu/api/trackback/id/tr245123344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása