A lengyelekhez úgy hozzátartozik a katolicizmus, mint kutyához a szőr, legalább is most ezt így látjuk. Pedig ez nem volt mindig ennyire egyértelmű. Amikor a reformáció megjelent Európában a lengyel rendek is hamar csatlakoztak. A 16 század közepére szinte egész Lengyelország lutheránus lett. Csak aztán jött az ellenreformáció, illetve jöttek a svédek, németek, és oroszok - a nemzeti ellenállás pedig egyre inkább az egyházban testesült meg. Így volt ez egészen a legutóbbi időkig, hiszen a Szolidaritás megjelenéséig a kommunista időkben is csak a katolikus egyház jelentett szervezett ellenzéki fórumot. 

De a történetünk idején még messze vagyunk ettől, sőt Szilézia, a történet helyszíne nem is Lengyelországhoz tartozik, hanem a Habsburg birodalomhoz. A császár, aki egyben Szilézia ura, katolikus, a rendek viszont még inkább a lutheri tanokhoz húznak.  A térség etnikailag is vegyes, bár többségben vannak ekkor - már és még - a németek, csehek , és persze lengyelek is élnek itt. A sziléziai rendek így a Harmincéves háborúban inkább a protestáns hatalmakhoz húztak, de a vesztfáliai béke megerősítette itt a császári (katolikus) uralmat.  A városok - köztük Breslau - megőrizhették a vallásszabadságot, de vidéken korlátozták a vallásgyakorlást.

(Sziléziát a szürke rész - a Habsburg birodalom - északi részén találjuk. )

A béke rendelkezései szerint a lutheránusok összesen három templomot építhettek - ezeket nevezték el béketemplomnak.  Egy közülük még a tizennyolcadik században leégett, kettő, a jawori és a swidnicai , ma is áll. 

A korabeli rendelkezések nem csak a lutheránus templomok számát, hanem építését is szigorúan szabályozták. nem lehetett harangtornyuk, csak fából épülhettek, a város falain kívül. Az építők aztán ezeket az előírásokat betartva igyekeztek a lehető legszebb templomot építeni híveiknek. Nem meglepő, hogy a két megmaradt béketemplom 2001 óta a Világörökség része. És én is meg akartam nézni. 

A templomokat szezonon kívül csak előzetes telefonos egyeztetéssel nyitják ki. A swidnicai egyházközségnél nem vették fel a telefont, Jaworral viszont  minden rendben volt - ahogy előre feltételeztem egy sziléziai lutheránus gyülekezetnél rendesen beszéltek németül, és készségesen egyeztettek időpontot. Délben legyek a templomnál, valaki várni fog.  Wroclawból Jaworba eljutni nem nagy kihívás. A főpályaudvar mellől kb óránként indulnak kisbuszok. (Lengyelországban  tudomásul vették azt a közgazdasági tényt, hogy a buszos tömegközlekedés esetében az állami monopólium értelmetlen, mert konzerválja a drága rossz, és kényelmetlen szolgáltatást. Igazság szerint ezt a tényt Magyarországon kívül már mindenütt ismerik.)  Az autópályát elhagyva egyre rosszabb mellékutakon haladunk tovább, egyre lepusztultabb falvakon át.  Az itt élő németeket 1947-ben kitelepítették, helyükre, akárcsak Wroclawba, a mai Ukrajnából érkeztek lengyelek, de a két világrendszer határának túlzott közelsége miatt itt fél évszázadon keresztül semmi sem történhetett. Jawor (németül Jauer) a térség központja, egykor kellemes kisváros lehetett. Ma meglehetősen kopottas.

A főtértől már alig egy saroknyit kell sétálni, hogy meglássuk a templomot. Csinos épület, de külsőre nem sokat mutat. Fachwerk ház, aki persze szimbolizálja a német rendezettséget, de alig egy határral odébb Quedlinburgban mintegy ezerkétszáz ilyet lehet látni egymás mellett. Egy efféle nagyobbacska fachwerk épület ott lehet vasútállomástól kocsmáig gyakorlatilag minden. A lényeg számomra az volt, hogy az ajtó nyitva áll. 

A templomba belépve aztán tátva maradt a szám. Pedig ezt nem feltétlenül könnyű elérni. Úgy vagyok én a templomokkal - elnézést a profán hasonlatért - mint az aranyifjú a nőkkel. Lehet, hogy katonakorában még a női bicikli látványától is felizgult, de mire a legszebb férfikorba jut, már látott annyit, hogy csak a hétfátyoltáncra kezd csettingetni. Számos gótikus katedrális, kisebb nagyobb mecset, és számtalan barokk templom után nem könnyű lenyűgözni. 

Itt viszont az ember csodát láthat. Ami kívülről nagyobbacska indóháznak látszik, az belülről igazi katedrális. Az építészeknek sikerül elhitetni, hogy a belső tér valódi méreteinél is - 43 m hosszú, 14 méter széles, 15,7 m magas - sokkal nagyobbnak tűnik. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárul a fények játéka is - a felül elhelyezett ablakok az egész épületet, mintegy a mennyekbe emelik azzal, hogy felnézve egyre nagyobb a fény. Míg mi a földsznten félhomályban állunk, odafenn az ablakokon beáradó fény a magasba emeli a fakazettás mennyezetet. 

Albrecht von Saebisch, az építész másik trükkje a galériák elrendezése, ami szintén felfelé tereli az ember tekintetét. A festményeken bibliai jelenetek elevenednek meg - más protestáns felekezetekkel ellentétben a lutheránusok szívesen festették ki templomaikat. 

Az egész belső tér egyszerre mutatja a virágzó közösség hitét, és büszkeségét, jólétét. 

A nagy gyülekezet már a múlté - a hívek nagyobb része német volt, őket 1947-ben kitelepítették. Voltak, vannak lengyel evangélikusok is (nem kisebb ember, mint a modern lengyel államot megalapító Pilsudski marsall is közülük való), az egyházon mégis rajta maradt a "németség" bélyege a háború után - lengyel elnök  evangélikus templomba először  csak 2008-ban látogatott. Kevesebb, mint százezer hívével ma lengyel evangélikus egyház a második legnagyobb felekezet azt országban, legismertebb képviselője Jerzy Buzek az Európai Parlament volt elnöke.

Érdemes tehát ellátogatni ide - sőt, egész Sziléziába. Közel van, szép, érdekes, hiszen a mi régiónk történetének olyan rétegeit ismerhetjük meg, amelyekről bizony nem sokat tudunk. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.