A Római Birodalom még hatalmának teljében volt, amikor megindult a verseny a keleti kultuszok közt a lelkekért.  Isis egyiptomias misztériumai, a perzsa alapokra épülő Mithras hit, és a zsidóságból kiágazó kereszténység voltak a befutók a versenyben. Az eredmény mindenki számára ismeretes. Így aztán manapság keresve is alig találunk tűztemplomot a világban. A nagyon kevés egyike Baku mellett található. 

Nem tudom, hányakban merül fel a kérdés, hogy Azerbajdzsánt miért pont Azerbajdzsánnak hívjuk.  (Hívhatnánk, mondjuk, Béla bácsinak, de országoknál ez elég ritka.) Nos a név iráni-görög eredetű, az antik források nevezik e területet Média Atropaténé-nak. Az első tag arra utal, hogy ekkor médek - vagy legalább is valamiféle iráni nép - alkotta itt a lakosság többségét. A második szó pedig két iráni elemre megy vissza az *atr- tüzet, a *pati- urat jelent. Összetételben kb. tűzimádó. 

Az, hogy a tüzet itt kezdték istenként tisztelni, igazán nem meglepő jelenség. A tűz itt mindennapos jószág, itt vannak a világon a földfelszínhez legközelebb eső szénhidrogén-mezők, így a kőolaj, a földgáz gyakran a földfelszínre kerül, aztán villám, vagy öngyulladás eredményeképp begyullad, és csak úgy ég magának a készlet erejéig. 

Ilyen égő hegyet ma is láthatunk - Yanar Dag a neve, és ott lángol Baku határában. A semmiből előtörő lángok igazán kísértetiesek. 

Forró nyári napon a lángok közelsége kimondottan éget - arról már nem is szólva, hogy erős gázszag van. A ragadós nafta pedig itt-ott még mindig kis tavacskákba áll össze a felszínen. Szó szerint, csak lenyomjuk az ujjunkat, és feljön az olaj. 

Az egyszerű, népi tűzimádatot és a korábbi indo-iráni mitológiát, a legenda szerint, egy bizonyos Zarathustra fogta össze rendszerbe, az i.e. II. évezred közepe felé. Tételes vallást azonban csak Perzsa Birodalom idején csináltak ebből. Mire eljön a Szászánidák kora - i.sz. III. század a zoroasztrianizmus már államvallás, a főpapok a nagykirályok mellett állnak a ranglétrán. A Szászánida Birodalom egyébként az az államalakulat, ami keleten vagy fél évezreden keresztül egyenlőként harcolt Rómával (majd mondjuk úgy Bizánccal), de a magyar tankönyvekbe nem sikerült ezzel beküzdenie magát. 

A zoroasztriánusok hisznek a Jóban és Rosszban, meg természetesen abban, hogy ők a jó oldalon állnak, és a világ végzeténél majd csak ők, mint az egyedül üdvözítő tanok tudósai kerülnek a jó oldalra. Ilyen szempontból elég frusztratív lehet nekik, hogy egykor virágzó hatalmas egyházuk, mi tagadás, vesztésre áll. Az iszlám hódítás után nekik sokkal rosszabb lett a helyzetük, mint más nem-muszlimoknak. Őket az iszlám nem tartja a "könyv népének", csak egyszerű pogánynak. Így hamar az erőszakos hittérítés áldozatául estek. Ma Iránban alig néhány tízezren élnek, a pár százezernyi hívő nagy többsége Indiában, Pakisztánban és - hol máshol - az Egyesült Államokban él. (Néhányan mindenütt vannak, ahol indus közösség él - Zanzibáron közülük származott Freddy Mercury. 

Központi szentélyük - ahová Gaznakból, az egykori birodalmi főtemplomból menekítették a szent tüzet - ma is Iránban, Jazban áll. Szerény, legutóbbi formájában 19. századi épület. (Abba viszont egészen borzongató belegondolni, hogy a tüzet, ami odabenn ég, kb. ezerháromszáz éve gyújtották meg.)

Zoroasztriánus - párszi, ahogy mostanában inkább nevezik őket - szent helyeket ezen kívül ritkán látni. Bár Jemenben, Ádenben is van egy - mára elhagyatott - zoroasztriánus temető. (Meglehetősen furcsa temetkezési szokásaikról híresek egyébként. A halottakat, hogy ne szennyezzék be a szentnek tartott földet, tornyokba, sziklákra tették ki, amíg a hús teljesen le nem bomlott, és a madarak el nem fogyasztották. Csak a teljesen csupasz, fehér csontokat temették el később.) 

De mi történt ott, ahonnan a szent tűz gondolata származott. Nos, az ősidőktől fogva tiszteltek egy helyet, ahol, mint most a Yanar Dagon, a földből szökött a gáz, és hatalmas lánggal égett. Minden bizonnyal voltak itt korábbi templomok is, de amit ma látunk Baku határában, az minden valószínűség szerint, csak a 17. században épült. 

Hogy miért vagyunk biztosak benne, hogy korábban is állhatott itt valami? Egyrészről a régészek tártak fel a környéken korábbi romokat is, másrészt a középkori örmény és arab krónikások egyértelműen leírják, hogy itt jelentős tűzimádó közösség élt. Ők nevezték ez a helyez Atesgah-nak, a tűz helyének. A települést pedig Szurahani-nak, ami a lyukakra utal (szintén a perzsához közeli tat nyelven), amelyekből a gáz feltör. 

Első látásra inkább várnak tűnik.

Struktúrájában pedig nem emlékeztet egyetlen más vallás templomára sem - a régi zoroasztriánus hagyományokat követi. A központi helyen egy kis épületben lobog maga a szent tűz. 

Európai és indus utazók egyaránt megerősítik, hogy a 17-18. században éltek még itt kis számban zoroasztriánusok. Mára a történelem viharai őket mind elsodorták innen, vagy beleolvadtak a muszlim többségbe. Külföldről, Perzsiából, Indiából máig járnak ide zarándokok a szent tűzhöz.  Erről feliratok is tanúskodnak bent a templomban. 

Ha valaki alaposan odafigyel azonban észreveheti, hogy a feliratok nagyobb része más nyelven, más betűkkel íródott. 

Egészen pontosan két nyelven, két írással. Vannak hindi nyelvű dévanágari írásos táblák, és vannak pandzsábiak gumukhi írással. Mindkettő arra utal, hogy hindu, illetve szikh zarándokok is jártak erre. Hogyan kerültek ide? A középkorban, korai újkorban a Kaszpi-tenger körüli kereskedelem jelentős részét - az örmények mellett - indus kereskedők bonyolították le. Közülük sokan voltak párszik (zoroasztriánusok), akik a diaszpórájuk miatt jó kapcsolatokkal rendelkeztek itt. De voltak hinduk, és szikhek is. Ilyen kapcsolatokon keresztül juthattak el az első nem-párszi indusok ide. Hamar birtokba vették ők is templomot, amit ők Dzsvalának, a hindu tűzistennek ajánlottak. 

Ahogy Baku vesztett jelentőségéből a zarándokok is egyre ritkábban jöttek. Azért néhány csoport évente ma is eljut ide. 

A hívők hiányát életnagyságú babákkal igyekeznek pótolni, akik mindenféle szertartásokat mutatnak be. 

A felújítás egyébként gőzerővel halad - mint szinte minden más hasonló projektet az országban, ezt is a Heydar Aliyev Alapítvány finanszírozza. 

A helyszín világörökségi várományosi listán van - feltételezem, ha kész lesz a felújítás, elkészítik a dokumentációt, és jöhet az értékelés. Gyakorlatilag biztosnak érzem, hogy a hely bejut a listára, hiszen, ha valami, hát ez igazán egyedülálló a világban. 

Holnap egy másik, szintén egészen fantasztikus helyszínnel folytatjuk. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.