Szinte egyedül lenni egy olyan helyen, ahol egyébként turisták nyüzsögtek, lehet örömteli és kellemes neked - de gondold magad azok helyébe, akik a turistákból akarnának megélni.  Nekik ez inkább szívás. (Paolo Coelho biztos frappánsabban mondta volna el ezt is,  de mindegy.) 

"Ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld." (Mózes II. 3.3-5) – Ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek, amikor a Hóreb hegyén égő csipkebokor alakjában megjelent neki. Aztán elhangzottak a vallástörténet talán legtalányosabb, és legtöbbet magyarázott szavai: "Vagyok, aki vagyok"- - Ehje aser ehje. A hegy azóta – mintegy 3300 éve - szent hely, ma három vallás is egyaránt tiszteli. Egy magára valamit is adó átlagos kultúrturistának a must see kategóriába esik. Ha viszont az ember kisbusza előtt egy szirénázó rendőrautó meg, mögötte meg egy gépfegyveres katonákkal megrakott furgon, akkor egyáltalán nem tekintheti magát átlagos turistának. A nemzetközi sajtó nagyra becsült képviselői vagyunk, úgy bizony, sőt a kormányzó úr vendégei, akiknek még ez is kijár.

A kíséret. 

A három óra alatt, amíg Sharm el-Sheikhből eljutunk a szent helyre éppen van időnk végiggondolni az elmúlt pár ezer évet. 

Mózes népének vándorlásai.

Elég ránézni egy akármilyen térképre, hogy értsük, miben rejlik a Sínai-félsziget stratégiai helyzete. Ez az egyetlen hely, ahol száraz – de még mennyire száraz – lábbal át lehet kelni Afrikából (Egyiptomból) Ázsiába (a Közel-Keletre). Aki Ázsiából akarta elfoglalni a gazdag Egyiptomot, az éppúgy itt vonult át, mint aki Egyiptomból akarta elfoglalni a Közel-Keletet. II. Ramszesztól Mohamed Alin át (nem a bokszoló, hanem a reformer egyiptomi alkirály), Ariel Saronig több hadsereg fordult itt meg, mint a világnak tán bármely más tájékán. Az i.e. III évezred végén a Középbirodalom fáraói itt építették ki a falat, amely a keleti betöréstől védte volna meg őket. De nem védte, mert kb. i.e. 1650-ben a félszigeten át vonultak be a hükszószok Egyiptomba, hogy első ázsiaiként elfoglalják az országot. Az Újbirodalom nagy hódító királyai – III. Thotmesz, II. Ramszesz – itt vonultatták fel csapataikat kelet felé. Errefelé dolgoztak azok a sémi hadifoglyok-rabszolgák is, akik közt ott voltak az Ótestamentum héberei is. Nekik köszönhetjük a Biblián kívül a betűírást is, hiszen a ma használatos latin (görög, héber, arab, hindi stb. betűk, sőt ne adj isten még a rovásírás jelei is) az ú.n. proto-szinaita írásból származnak, amely tulajdonképpen az egyiptomi egyszerűsített változata. 

Íme - minden betűírás ősatyja  (vagy anyja).

Itt mérkőztek meg Egyiptom királyai a tengeri népekkel, majd itt törtek Egyiptomra a keleti és nyugati hódítók – asszírok, perzsák, görögök, rómaiak , végül Amr ibn al-Ász vezetésével 641-ben az arabok. Mindebből nem sokat láthatunk ma, azok a várak viszont, amiket Szaladin  építtetett, hogy a Szentföldről be-betörő keresztesek ellen megvédje országát, máig állnak. Jobb időkben a turisták is látogathatják őket. 

Taba vára. 

Az Oszmán uralom aztán hosszú időre egy akolba terelte Ázsiát és Afrikát. Aztán jött Napóleon, és elhozta a Keletre a felvilágosodást. Az ő nyomában meg az előbb említett egyiptomi alkirály, aki modern nyugati államot akart csinálni Egyiptomból, és szembement az oszmánokkal - persze épp a Sínain.  Aztán jött az I. világháború Allenby tábornokkal - és a magyar történelem elfeledett epizódjával, amikor a térséget védelmező török egységek mellett osztrák-magyar katonák is harcoltak. Egészen pontosan két hegyi tarack üteg összesen nyolcszáz fővel, nagyobb részt magyar tüzérekkel.

Osztrák-magyar tarack bevetésen az angolok ellen - akit részletesebben is érdekel a történet, elolvashatja itt. 

Aztán jöttek az arab-izraeli háborúk, 1948, 56, 67, 73 - utóbbi háromnak a legfőbb hadszíntere volt a Sínai-félsziget, amely közben gazdát is cserélt,  1967 és 79 között Izrael szállta meg. Egészen döbbenetes, hogy ilyen - finoman szólva is - változatos történelem mellett van ott egy intézmény, ami 1300 éve több-kevésbé változatlanul működik. Kell ehhez némi isteni támogatás. De hát hol, ha nem itt, ahol szemtől szemben állunk a teremtővel. Igen, a Szt. Katalin kolostorról van szó. 

Mostanság éppen megint rosszabb idők járnak a kolostorra. Bár koránt sem olyan rosszak, mint a kereszténység másik fontos közel-keleti bázisára, Maalulára. Itt nincs háború, csak éppen a turisták maradoztak el az utóbbi időben. Minket a Dél-Sínai Kormányzóság hívott meg, hogy megmutassák a magyar nagyérdeműnek, hogy érdemes meglátogatni a térséget, és igazából nincs mitől félni. Ennek megfelelően mindennel elhalmoztak, amivel, csak lehet. Amikor mondtuk, hogy nem éreznénk teljesnek a sínai utat, ha nem látnánk a Szent Katalin kolostort, mondták, jó. Igaz, pénteken elvben zárva tartanak, de sebaj, a kormányzó megoldja. És megoldotta. A kisváros polgármestere már a határban várt minket, széles mosollyal.  Addig pedig - ahogy fent is írtuk - teljes rendőri felvezetéssel robogtunk végig a sivatagon. 

A sivatag egyébként e vidéken a legszebb arcát mutatja. Látványos, színes, változatos. (A félsziget másik oldalán az unalmasabbik arcát láthatjuk - száz kilométeren keresztül ugyanaz a sárgásszürke lapos izé vesz minket körül.) Le kell szögezni, Mózesnek volt érzéke, és a környék legszebb részén vette át a parancsolatokat. (Vagy már akkor készültek a turisztikai hasznosításra.) Jobb időkben a turisták több napos kirándulásokat tettek teveháton, hogy együtt éljenek a beduinokkal, és magukba szívják a szent vidék levegőjét. Ma - a polgármester legnagyobb szomorúságára - ez szünetel. 

Pedig éppen a táj (és a beduinok életformája) az, ami mit sem változhatott azóta, hogy az első leírásokat kaptuk arról, hogy itt szerzetesek élnek. Bár az Égő Csipkebokor Kápolnáját már Nagy Konstantin anyja Heléna császárné megalapította, amikor ereklyeszerző körúton járt a Szentföldön, az első említése a kolostornak a 380-as évekből származik. Egy Egeria (esetleg Aetheria, esetleg Silvia) nevű jámbor keresztény hölgy járta végig (a császárné nyomában) a Szentföld szent helyeit és írta le az ott látottakat. Leírásának fennmaradt része éppen ott kezdődik, ahol mi is a mai kolostor közelébe értünk. 

• Interea ambulantes pervenimus ad quendam locum, ubi se tamen montes illi, inter quos ibamus, aperiebant et faciebant vallem infinitam, ingens, planissima et valde pulchram, et trans vallem apparebat mons sanctus Dei Sina. Hic autem locus, ubi se montes aperiebant, iunctus est cum eo loco, quo sunt memoriae concupiscentiae. 2. In eo ergo loco cum venitur, ut tamen commonuerunt deductores sancti illi, qui nobiscum erant, dicentes: «consuetudo est, ut fiat hic oratio ab his, qui veniunt, quando de eo loco primitus videtur mons Dei»: sicut et nos fecimus. Habebat autem de eo loco ad montem Dei forsitan quattuor milia totum per valle illa, quam dixi ingens.

Eközben megérkeztünk egy helyhez, ahol a hegyek, amelyek között mentünk, szétnyíltak és egy nagy, lapos és igen szép völgyet alkottak, és a völgyön túl feltűnt az Isten Sínai hegye. Ez a hely, ahol a hegyek megnyílnak kapcsolatban van a vágyak temetőjével. (Kibrot-Hattava a mai bibliafordításokban.) Mikor ideértünk, szent vezetőink, akik velünk voltak, jelezték, hogy azok, akik ide jönnek, amikor először meglátják Isten hegyét imádkozni szoktak. Mi is így tettünk. Innen az említett nagy völgyön át még úgy négy mérföldre volt az Isten hegye. 

Latinul értő olvasóink lelkesen csemegézhetnek már ebben a néhány sorban is a vulgáris latin jellegzetességeiből, mint a későbbi határozott névelők előfutáraként megjelenő deductores illi, illetve a létezést jelentős mondatkezdő habebat - pl. a mai spanyol ay elődje. Aki viszont nem tud latinul (nos, úgy sejtem a többség), annak figyelmét tereljük a turizmus e korai megjelenési formájára, ahol a helyben élő szerzetesek már ekkor is vállaltak idegenvezetést. A mai kolostor közvetlen elődjét végül Iustinianus császár építtette, és ő adományozta a szerzetesi közösségnek az első ikonokat is - egészen döbbenetes élmény ezekkel a jó ezerötszáz éves festményekkel találkozni a múzeumban. 

A múzeum kincseiről majd később még szólunk, egyelőre maradjunk az épületnél.  Egyiptom más kolostoraihoz hasonlóan kívülről manapság itt is csak egy hatalmas várfalat látunk,  amely mögül csak a templomok tornyai kandikálnak ki. Ez emlékeztet azokra az időkre, amikor itt egyáltalán nem volt könnyű megmaradni kereszténynek, vagy akár csak úgy megmaradni. A hetedik századtól kezdve a környékben élő remeték is inkább beköltöztek a falak közé, mert ott azért biztonságosabb volt. 

Ekkor találták meg - a legenda szerint - Alexandriai Szent Katalin  maradványait is a hegyen,. amelyek - úgy háromszáz évvel korábban - csodás úton kerültek ide Alexandriából. Bár a kolostor az ő nevét őrzi, de tisztelnek itt még vagy 170, szintén a Sínain egykor élt szentet. Sok más között az aszkéta Szent Philotheust és Hesychiust, vagy azt a Szent Simeont, aki Katalin ereklyéit elvitte Rouenba, hogy Nyugaton is elterjessze az alexandriai szent kultuszát. (Sikerrel járt, mi sem jelzi ezt jobban, minthogy a szent neve máig az egyik legelterjedtebb női név - nálunk is.)

A cambridge-i hercegné, nem szent ugyan, de manapság ő a leghíresebb.

A kolostort görög ortodox szerzetesek lakják - a vendégszoba is erre utal, teli az elmúlt két évszázad görög királyainak képeivel. 

A hely jogállása egészen sajátos - a Sínai Görög Ortodox Egyház önálló keleti keresztény egyház, érsekét a jeruzsálemi görög pátriárka  szenteli fel.  (A világ legkisebb önálló keresztény egyháza így a sínai - kevesebb, mint száz fő tartozik joghatósága alá.) A polgármester persze sokszor kiemelte, hogy milyen jó itt az együttélés a szerzetesek és a muszlim beduinok között. Sőt, hogy a beduinok egy törzse már évszázadok óta szolgálja a kolostort, és hitük szerint ők a környék bizánci katonáinak leszármazottai. Az együttélés kicsit nehezebb korszakaira emlékeztet a kolostor falai között álló Fatimida korból származó mecset - amelyet azonban sosem használtak, mert az építész nem találta el pontosan a mekkai irányt. 

Ikertornyok

Míg a polgármester elment imádkozni (egy másik mecsetbe), Mihail atya körbevezetett a múzeumon, amit az egykori könyvtár épületében alakítottak ki. A hangulatosan keleties vendégszobával, és a láthatóan régi templommal szemben, a múzeum  modern, és kimondottan jól installált. A hely valós értékét  - felbecsülhetetlen - igazán ez mutatja meg. (A többi legenda meg turistalátványosság.) Már az első teremben azok az ikonok fogadnak, amelyeket Iustinianus adományozott a kolostornak. A bizánci művészet jellegzetessége persze az, hogy ezek alig valamiben különböznek a maiaktól. 

A későbbiekben is sorjáznak  az ikonok a középkor korai századaiból. Majd eljutunk a kéziratokig. Itt az első igazán elképesztő darab meglepő módon nem is keresztény kéz nyomát őrzi. Hanem az iszlám megalapítójáét, Mohamedét. A szó legszorosabb értelmében. A kolostornak járó kiváltságlevél alján - hitelesítésül - ott van a vallásalapító kézlenyomata. 

Bár ez is ezernégyszáz éves (tessék szépen kimondani lassan, szótagolva), vannak itt még ennél is régebbi kéziratok. A két legnagyobb érték a Codex Sinaiticus (Sínai Kódex), és a Codex Sinaiticus Syriacus (Szír Sínai Kódex). Előbbi a görög, utóbbi a szír nyelvű Biblia legkorábbi megmaradt darabja. Mindkettő még a 4. században készült. A Codex Sinaiticusnak csak néhány lapja látható itt. A többi Oroszországban, Angliában, Németországban van.

A 19. századra ugyanis a szerzetesek már csak annyit tudtak a könyvtárukról, hogy igen nagy (valóban, egyedül a vatikáni könyvtárral vetekszik a kódexek számában), és igen régi, de, hogy pontosan mi is van benne, azt már lassan elfeledték. Így, az erre járó nyugati filológusok (mint pl. Konstantin von Tischendorf) hatalmas könyvkupacokkal távoztak. Ők aztán hamar felismerték, hogy felbecsülhetetlen értéket szereztek. A Sínai Kódex ugyanis - mint a Szentírás legrégibb ismert fennmaradt forrása - talán a legtöbb információt hordozza minden könyv közül a kereszténység korai századairól. Legalább ilyen fontos a Szír Sínai Kódex, ami - mint sok más könyv is - úgynevezett palimpszeszt. Vagyis valamikor - elég régen, ez esetben a 8. században - az akkor érdektelennek tartott szöveget lekaparták az értékes pergamenlapokról és felülírták egy akkor érdekesebbnek tartott szöveggel. Ma ezeket már elég jól tudjuk rekonstruálni. Hogy értsük a Szír Sínai Kódex jelentőségét. Annak a nyelvnek közvetlen utódán írták, amit Jézus beszélt (az eltérés itt alig 300 év), így nagyjából ez a szöveg, ami a legközelebb áll ahhoz, ahogy maga a kereszténység alapítója beszélhetett tanításairól (már, amikor nem görögül tette). 

Borzongató érzés ezekkel a könyvekkel szemtől szembe kerülni. Itt érti meg az ember igazán, hová is érkezett. Mihail atya persze csendes derűvel, és a lehetős legtermészetesebb módon beszél róluk, hiszen ő már évtizedek óta itt él. 

Nyilván hasonló érzés fogná el az utazót Mózes hegyén is, ha éppen fel lehetne oda menni, de azt most nem tanácsos. Helyette a polgármester elvisz minket egy étteremhez, ahol egykor Anvar Szadat is étkezett (igen érdektelen), majd egy "múzeumnak" illetve "visitor centernek" titulált épületegyütteshez. Az egésznek iszonyatos Brüsszel-szaga van. (Látjuk is az ismerős emblémát a kiadványokon.) Láthatóan volt némi fejlesztési pénz, amiért valami látványosat kellett csinálni. Fel is húztak a semmi közepébe hat betonkockát, amit teleraktak szép fényképekkel.  Látható célja, értelme semmi, de van egy olyan érzésem, hogy néhányan jól jártak vele.

Na, erről jöttünk mi... 

Mondják, vannak itt beduin asszonyok, akik önerejükből mindenféle népművészeti tárgyat készítenek, meg  gyógynövényekkel foglalkoznak. Mondjuk, milyen jó, de érdekes lenne velük találkozni. Mondják, nem lehet, mert nagyon szemérmesek. De vehetünk a termékeikből a bazárban. Kerestük is ezeket a népi cuccokat, de a sok made in China póló között nem nagyon találtuk. Aztán sietve távoztunk, mert várt a kormányzó a Hollywood diszkó megnyitójára. Nesze neked vallásos áhitat. 

Visszaúton ismét rendőrautó, katonák, ellenőrzőpontok.  Közben ezerszer elmondják, hogy milyen fontos lenne, hogy visszatérjenek a turisták, minél nagyobb számban, mert ezen a vidéken az jelentené igazán a biztos megélhetést az embereknek.  Már majdnem le is írtam, hogy persze, érdemes megnyugodni, mert minimális a veszélye, hogy bármi is történik, mikor jött a hír: felrobbantottak egy turistabuszt, amelyik éppen a Szt. Katalin kolostorból vitt volna vissza utasokat a szállásukra. Négyen meghaltak, köztük három dél-koreai turista. Kétségtelen, az elmúlt egy évben  a térségben tartózkodó jó 3 millió turista közül senki másnak nem lett semmi baja terrorista-tevékenység miatt. De akkor is. 

  Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.