Nem először jártam Kínában, és bizonnyal nem is utoljára. Kína mindig lenyűgöz. Mert olyan dolgokat mutat, amire nem számítottál, amire nem is gondoltál volna. Rövid, igen szubjektív összefoglaló következik. 

Nem akarnám magamat a Kína-szakértő hamis imidzsében bemutatni. Kína ugyanis nem az a hely, ahová elmész, és a második héten már bennfentesként beszélsz róla, és osztod az eszet az otthoniaknak, hogy melyik sarkon van a legjobb kávézó, és hol kapni a legjobb hambit. Kínát megismerni egy élet is kevés talán, de hogy évek kellenek hozzá, az biztos. Ha nem tanultad ifjú korod óta hangyaszorgalommal az írásjeleket, örökre ki leszel zárva az országból, örökre idegenként fogsz mozogni.

A belgák, kezit csókolom, hova álljanak?

Így aztán az ember Kínáról - ha nem valódi szakértő, aki az évek során beleszervült az országba - csak kívülállóként, rácsodálkozva tud írni. Ahogy fentebb is írtam, pedig nem először jártam most Kínában, láttam már ezt-azt, és mégis volt, min csodálkozni. Amiben nyilván  jelentős szerepet játszik az is, hogy a korábbi látogatások jobbára még a múlt évezredben történtek.

Akárhol Kínában (ez épp Anyang) - tíz évvel ezelőtt itt még csak a zöld mező volt ...

És Kína sokkal gyorsabban változik, mint ahogy azt mi itt fel tudjuk fogni. Szóval most, ha azokról a dolgokról lesz szó, amik lenyűgöztek, nem a Jangce vízivárosairól, a Nagy Falról vagy az agyag-hadseregről írok - bár egyszer talán ezek is sorra kerülnek -, hanem tök hétköznapi dolgokról. Nem szakértőként, aki éveket élt már ott, csak egyszerű turistaként. 

 1. A kaja

Hagyjuk "a kínaiak mindent megesznek" jellegű sztereotípiákat. Egy olyan nemzetnek, amelyik rajong a véres hurkáért meg a disznósajtért, igazán nincs mit a másik szemére vetni. (Disclaimer: a véres hurkát én is szeretem.) Igen, Kínában lehet kapni rovarokat is sütve a piacon, amit persze minden nyugati turista legalább egy fotó kedvéért elrágcsál. (Én is.)

De ezeket a kínaiak nagy része sem eszi, és nekik is elég fura dolgok - jól mutatja ezt, hogy ha nagyorrúként nekiállsz ilyet enni, akkor vihogó kínai kislányok csapatai vesznek körbe, hogy mobillal levideózzanak. Ami sokkal inkább lenyűgöző, hogy a kínai kínai konyha mennyire más, mint amit itthon a "sarki kínaiban" szerzett élmények alapján gondolnánk. Az még csak hagyján, hogy mindennek más íze van - kicsit - mint, amit az itthoni kínaiak alapján gondolnánk.

Amikor ők igyekeznek hasonulni a nemzetközi módihoz - a csirke meg kiugrik oszt' lerúgja a fejed?

Az már szinte közhely, hogy  Európában - részint az alapanyagok  miatt is - maguk a kínaiak is európaiasabbra veszik az ételeiket.  Alkalmazkodnak az igényekhez. (Azt már kevésbé értem, hogy az összes hazai kínaiban miért egyetlen fajta levest lehet enni, holott Kína levesben kimondottan erős. De ez maradjon a hazai kínai közösség titka.) Így azok az ételek is tudnak meglepetést okozni, amelyeket itthon rendszeresen fogyasztunk a sarki kínaiban - az édes-savanyú sertést például sokkal jobbnak éreztük ott. De az igazi meglepés másban rejlik:

 A leves nem előétel

Sokkal inkább egytálétel. Itthon, ha kínaiban járunk, akkor is a hazai szokások szerint a főétel előtt esszük kis tálkában. A kínai levesek ezzel szemben általában hatalmas tálakban érkeznek, és tényleg elegendőek ahhoz, hogy jóllakjon vele az ember. Levest pedig bármikor lehet enni. Reggel héttől éjjel egyig mi is többféle időszakban bepróbálkoztunk vele, és jól esett. 

A sarki leveses Hangzhouban

Van - nem is kevés - étterem, aminek pedig alapprofilja a leves. (Mint ugye a Kungfu Panda apukájának.) Ezeken a helyeken gyakorlatilag nincs is más, de egy hatalmas tál leves valóban bőven elég egy embernek. A hozzávalókat pedig magad válogathatod össze. 

Levesbetétek széles választéka  - ezek csak a húsosak...

A levesbe gyakorlatilag bármi kerülhet, bár zöldség és tészta mindig van benne. (Nem a hazai értelemben, amikor minden zöldség-, gomba-, krumplileves 95%-ban csak répát tartalmaz.) De azon felül a gőzgombóctól a virslin át a gombáig és rákig tényleg bármi jöhet. 

 Nincs kenyér

De tényleg. És egyáltalán. Nincs reggeli szendvics, meg esti kenyérke a kajához. Péksütemény se nagyon, legalább is az európai értelemben vett. Ez leginkább azoknak fáj, akik nem szívesen szakadnak el a hazai reggelikultúrától, és nem szívesen nyomnak reggelire levest, gőzgombócot vagy tésztát.

Egy gyors kis reggeli egy gyorsétteremben - Shanghai

Nagyon azért nekik sem kell bánkódni. Kína ütemesen változik, és ami nyugati, az trendi. Éppúgy jelennek meg ott is a francia pékségek, ismert szendvicsező-, kávézóláncok, ahogy nálunk a thai kajáldák. Szóval nagyobb városban csak egy kicsit kell keresgélni, és van minden, ami szem-szájnak ingere. De ezt azért vadászni kell, és ha tényleg kenyérfan vagy, akkor nem árt betárazni. 

A francia pékség hívogató felirata Luoyangban

Se sós, se édes

 Vagy inkább mind a kettő. Az édes kontra sós-csípős szembenállás messze nem olyan erős és kizárólagos, mint a hazai konyhában. És a legtöbb meglepetést talán ez okozza, mert furcsa, néha számunkra egészen abszurd kombinációkat tud okozni. Hogy, mi az, amit nagyon finomnak (csak kicsit szokatlannak), mi az, amit furcsának, de ehetőnek, és mi az, amit egészen borzalmasnak talál az ember, teljesen egyéni ízlés kérdése.

Sós vagy édes? Eláruljuk - a fehér ragacsos tészta sóskával töltve (sós). A zöld hasonló tészta édes töltelékkel. 

Számomra az abszolút mélypont az erősen édes  - főételként tálalt - édesburgonya-leves volt. Csak az elemi udvariasság miatt fogyasztottam belőle, meg mert éhes voltam. Az erősen cukros fűszerezésű virslit, amikor (még a múlt évezredben) először megkóstoltam, kis híján kiköptem. Mostanra megbarátkoztam vele, ha nem is szerettem meg. Az ánizsos pacal inkább az abszurd kategóriába került (nálam).

Szalonnaféle, tojás, csípős szósz, koriander, valamiféle csíra- aztán jól megszórják valami édessel

Egyszer-kétszer ettem belőle, de nem rajongtam érte. A sóban tartósított aszalt gyümölcsöket viszont imádtam. Akárcsak a - streetfoodként kicsit bizarr - édes -mézes szójaszószban pácolt, sült csülköt, vagy a cukorral bolondított szalonnás-sajtos-búzacsírás tekercset. 

Az ominózus csülkök - csak úgy csillognak a méztől. Zhouzhuangi specialitás - vagy legalább is ott minden sarkon ezt árulták

És - szintén a köznépi feltételezésnek ellentmondva- a higiéniai feltételek sem annyira gázosak. Sőt. Az éttermek többségében kint van az ellenőrzést végző köztisztasági hivatalnokoknak még a fényképe is. És egy kis ábra, hogy a cég kiváló (mosolygós, zöld fejecske), elfogadható (sárga), vagy nem túl jó (haragos piros) minősítést kapott. Ettünk pirosban is, de semmi bajunk nem volt tőle. 

2. A tisztaság

Ha már itt tartunk. A közvélekedés nagyjából megegyezik abban, hogy minden, ami Svájctól keletre esik - kivéve mindenkinek a maga kis hazáját persze -, az egy mocsokhegy, és bűzhödt miazmákat ereget magából, amik ránézésre is megbetegítenek. Aki ezzel a prekoncepcióval érkezik Kínába, annak csalódnia kell. Mivel az élőmunkával egyelőre jól állnak, szorgos kezek takarítanak mindent, mindenhol. 

Mindennapi látvány

Az éjszakai piacon, ahol egymást érik a kitelepült kézikocsis etetők, ahol a fentebb írt furcsaságokat is lehet venni, gyakorlatilag mindent valami eldobható csomagolásban adnak. Az utcán mégsem volt szemét - ami ugyebár még itthon is szükséges velejárója minden hasonló helyzetnek - mert nagyjából két méterenként voltak hatalmas kukák az utcán. 

Az utcai éttermek utcája (Muszlim utca)  kukával - Xi'an

Persze nyilván mi is láttuk a rémképeket a nyaraló kínaiak által teleszemetelt tengerpartról, meg rémséges állapotban hagyott vonatokról. Tehát minden bizonnyal vannak olyanok is, de a mi személyes tapasztalatunk a vonaton is az volt, hogy amikor véletlen leesett egy fél rákszirom, két percen belül ott termett a takarítónéni és felsöpörte. 

 3. A vonatozás

Á propos, vonat: Kína nagy ország, és így óhatatlanul nagy távolságokat kell megtenni, ha nem akarsz helytülő életmódot folytatni. A belső légijáratok nem éppen baráti árúak, kocsit bérelni csak érvényes kínai jogsival lehet (érthető, olvasni is tudni kellene a táblákat), vagyis marad a vonat. Elvben persze tudja az ember, hogy míg az Európai Unió az elmúlt húsz évet azzal töltötte, hogy válságban volt, Kínában kiépítették a világ legnagyobb nagysebességű vasúti infrastruktúráját, de egészen más ezt szakcikkben olvasni, és más megtapasztalni. A nagysebeségű vonatok  - nagyobb részt - teljesen külön infrastruktúrát használnak. Nem csak új pályákat építettek fel nekik, hanem új - általában a városokon kívül épült - pályaudvarokat is. Ezek pedig kicsit olyanok, mint a szovjet metróállomások - egy új szekuláris vallás templomainak tűnnek. Hatalmasak, impozánsak, és tekintélyt sugárzóak. 

Egy kisebb - mondjuk, másfél-milliós - vidéki város pályaudvarához képest Lisztferihegy lepukkant vidéki buszmegálló hatását kelti. 

A szervezettség pedig - hazai vasutas tapasztalatok után - egészen elképesztő. Az állomásokra csak érvényes jeggyel, személyivel/útlevéllel lehet belépni, először ezt ellenőrzik, majd csomagellenőrzés is van, mint a reptéren.

A fordítás nem éppen művészi - de jelzi, hogy a vonatra csak olyan folyadékot szabad felvinni, amibe előtte ellenőrzött körülmények közt beleittunk. 

A jegyvásárláshoz külön bejárat van ott csak a pénztárhoz lehet bemenni. Szintén, mint a reptéren, külön van érkezési és indulási szint. Az érkezési szintről  közvetlen közlekedési kapcsolatot biztosítanak. Ha van metró - egyre több helyen van - oda, ha nem, akkor a buszállomásra, illetve a taxikhoz. A taxikat - miután a magántaxizás, illegális fuvarszervezés Kínában is virágzó biznisz - igyekeznek megrendszabályozni.

A záróvonal itt kerítés - taxis szlalompálya a pályaudvar előtt Qufuban

A pályaudvarok taxidrosztjaihoz szabályos szlalompályák vezetnek, hogy egyszerre mindig csak egy taxiba szálljanak be. A vonat peronjához sem csak úgy odarohan lélekszakadva az egyszeri utas. A beszálláshoz  kapuk vezetnek. Ha nem érvényes jeggyel próbálnál bemenni, nem enged be. De ez még nem elég. Egy bizonyos vonatra ugyanis - megint a repteres hasonlat - csak egy bizonyos időben lehet beszállni, vagyis a peronra menni. Nagyjából vonat indulás előtt negyed órával nyílik a boarding, és öt perccel előtte be is zárják. (A kínai vasutas kislányok elképesztően idegesek lettek, amikor vonat indulás előtt hét perccel jeleztük, hogy barátaink még kávéznak. ...Itthon ez nem lenne gázos.) 

Suzhou - indulási oldal

Igyekeznek totálisan idiot-proof megoldásokkal szolgálni, hogy senki még csak véletlenül se szálljon rossz vonatra. Egyszer megtörtént, hogy ugyanarra a vágánypárra öt perces eltéréssel két vonat is érkezett. Minket - akik a kettes számú vonaton utaztunk volna - csak akkor engedtek át a kapun, amikor az egyes számú vonat utolsó lézengő utasa is becsekkolt. Ekkor aztán letereltek az aluljáróba, majd három vasutaskislány kezükben kézi hangosbeszélőkkel egyes sorokba állította a két feljáratnál az utasokat - a szerint hogy, hova szólt a jegyük - és meg kellett várni, amíg az egyes számú vonat elmegy. (A kínaiak azért elég jól bírják a sorban állást, megnézném ugyanezt Nyíregyházán...)

Ha eddig úgy tűnt volna, hogy az egész valami svájci óramű pontosságával működik, az igaz is - meg nem is. Mert a rendszer betartása koránt sem jelenti azt, hogy nincs tülekedés, hangoskodás, lökdösődés. Van. Ahogy az is gyakorlatilag rendszerszerű, hogy valaki mögötted - melletted, isten tudja, hol - áll a sorban, majd hirtelen eléd kerül.  Az igazi élmény persze akkor kezdődik, amikor beszállunk a vonatba. (Itt ugye a nagysebességű - a kínai vasút megnevezései szerint G és D osztályú - vonatról van szó.)  

A vonatok utazósebessége kb. 305-310 km/óra. Ez így kimondva is sok. De, mondjuk, képzeljük el, hogy Miskolcra 40, Debrecenbe 50 perc alatt érünk le Budapestről... A száguldást folyamatosan érezni, a vonaton apró rezdülések mennek keresztül - de megközelítőleg sem az a zakatolás, amit egy hagyományos vonat kocsijában érzünk. A leglátványosabb persze az, amikor az autópályán 120-szal menő kocsikat állva hagyjuk. 

Ja, és a jegyeket itthonról neten iszonyat könnyedén meg lehet venni. És nem is drágák. De ez már a következő történet. 

3. Technológia

A következő kérdés az szokott lenni, hogy, na jó, de mit csináltatok, amikor leszálltatok a vonatról. Hogy jutottatok el akárhova is? Korábban ennek - a kínaiul nem tudó turista számára - egy nagyjából megbízható módja volt. Felírni kínai jelekkel a célpontot, és mutogatni a taxisnak. Ez - alapvetően most sem változott. Csak a körítés lett sokkal felhasználóbarátabb a mobiltelefonos fordító appok megjelenésével.  A magyar ember  a Google fordító magyar - akármi működéséből (illetve az elmúlt években e köré szőtt anekdotákból) meglehetős fenntartásokkal kezeli a gépi fordítást. Ami viszont angol-kínai viszonylatban az appokon döbbenetesen jól megy. Ha Shakespeare összes műveit nem is lehet így lefordítani, de egy átlagos taxissal lefolytatott párbeszédre bőven jó.

Megbeszéltük ...

Ilyen - helyi fejlesztésű  - appokkal pedig szinte mindenhol fel vannak szerelkezve, ahol a külföldi megjelenhet. Okostelefonja ugyanis praktikusan mindenkinek van.- nem is akármilyen. Azt persze tudjuk, hogy az összes kütyünket immár jelentős részt Kínában rakják össze. Azt is, amelyikre nem az van írva, hogy Made in China. De, hogy mindez milyen hatással van magára Kínára, azt nem igazán sejtjük, érezzük. Itt persze nyilván a nagyvárosi Kínáról lesz szó - a világvégi kis falvakban nyilván nem ez a módi. De a városi Kína is sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Az elmúlt években a mobiltelefon gyakorlatilag hozzánőtt az ifjabb kínaiakhoz. Itthon is nyavalyognak a negyven felettiek (én is az vagyok, csak nem nyavalygok), hogy a fiatalok már nem is tudnak élni a telójuk nélkül. És hogy ez a világ végét jelenti. (Ezt persze általában olyanok teszik meg, akiket öngyilkosságba hajszolna, ha egy napig nem nézhetnének Szulejmánt, arról nem is szólva, hogy mi lenne, ha elmenne villany. No, mindegy.) De visszatérve Kínára - az itthoni telózás kismiska ahhoz képest, amit ott látunk. Egy-egy metrókocsiban gyakorlatilag nem volt olyan ember, aki ne a telefonjába lett volna bódulva egész úton.  Az utcán zombiként telefonozó fiatalok is mindennapos látványt jelentenek. És a készülékek 99% százalékban olyan helyi gyártóktól származnak - gyakorlatilag mind péklapát méretű -, amelyekről itthon csak a techguruk hallottak. És ez még csak a hardver - ami igazán döbbenetes, az a szoftver. Ahogy mi ugrottuk át a  csipogók és csekkek kultúráját - kb. úgy ugrotta át Kína a bankkártyákét. 

QR-kódos mobilfizetés .. gyakorlatilag mindenütt

Vannak persze ATM-ek és itt-ott lehet kártyával fizetni, de ritka, mint a fehér holló. (Nem is minden kínai ATM örül a magyar kártyáknak.) A QR-kódos fizetés, a WeChat, az Alipay viszont mindenütt működik. Ez pedig már egy olyan digitális világot mutat, amit mi még csak szagolgatunk.  A WeChat ugyanis egyszerre csevegőprogram, közösségi oldal, mobilfizetési alkalmazás, és bolt. Mintha a Facebook nem csak a Messengert építette volna magába, hanem a Paypalt meg az Amazont is. Kvázi az egész életedet leélheted úgy, hogy kis sem lépsz a WeChatből.  Megbeszéled a gyerekkel, hogy mit csináltok délután, megrendeled és kifizeted a mozijegyet, aztán lefoglalod az asztalt az étteremben, kifizeted a kaját, és jól feltöltöd a foodporn képeket, hogy mások is lássák. Szűrőkkel persze, kvázi virtuális valóságban, mintha a Snapchaten volnál. 

Nyuszifüles szelfi ...

Hát, valahogy így képzeltük a 21. századot, csak azt nem, hogy mindezt legelőször  Kínában változtatják valósággá. Az meg már az utópiának a disztópikus része, hogy mindahhoz az - eszméletlen mennyiségű felhasználói adathoz, amit a WeChat így generál, helyből hozzáfér a Nagy testvér. Amelyik Nagy Testvér itt tényleg nem arról híres, hogy kimondottan skrupulusai lennének emberjogi szempontok alapján. 

Konfuciusz, a Coca-cola, és Xi Jinping egy polcon egy boltban - a modern Kína egy képbe sűrítve. 

Ez azonban - a kevés nyilvántartott disszidensen kívüll - láthatóan nem sokakat érdekel itt. Egyelőre inkább az aranyborjú kergetésével vannak elfoglalva. 

 5 A "kínai gagyi"

Mert ami leginkább meg tudja még lepni a kelet-európai látogatót, az a kínai középosztály életszínvonala. Mert ugye valamiért az a képzet él még sokakban, hogy jó, hogy vannak a szuper gazdagok, de a nagy tömegek, azok látnivalóan - mondjuk, nálunk legalább - rosszabbul élnek.

Ilyen is van .. Hangzhou

És nyilván vannak is ilyen tömegek. De a nagyobb városokban - ahová a turista alapvetően eljut - egy olyan combos középosztályt lát, amelyik már európai színvonalon él.  

... és ez is Hangzhou

Ennek pedig több következménye is van egyszeri turistánkra nézve. Kína már messze nem olyan olcsó. Nem is egy Svájc vagy Norvégia persze, de hol vannak már azok a régi szép idők, amikor filléres úticélnak számított Kína is. Különösen igaz - és fájó - ez mindenre, ami a - belföldi - turizmussal kapcsolatos. És itt most ne arra tessék gondolni, hogy hát igen, ahogy máshol is, lenyúlják alaposan a külföldit.  A Nagy Falon  és az agyag-hadseregen kívül Kínában elenyésző számban látni nem-kínai turistát. Az elképesztő méreteket öltő turisztikai ipar főként - illetve gyakorlatilag kizárólag- a robusztus belföldi keresletre épül. És az árakat nyilván aszerint határozzák meg, hogy a a belföldi turista mit fizet ki. Egy belépőjegy 50-100-150 jüan (2-4-6000 forint), de egy szent hegy meglátogatása (van ilyenből egy csomó  Kínában) lanovkával, belépővel, a lanovkáig elvezető busszal lazán megvan akár 500  jüan is (20 000 Ft).   

 Lanovka a Sárga -hegységben - a belépőjegy a Nemzeti Parkba 230, a lanovka oda-vissza 180 jüan ... 

Míg itthon a "sarki kínaiban" már menüt kapsz 800-ért, Kína turistás övezetében egy étel kerül nagyon alsó hangon egy étteremben 20 jüanba (800 Ft), de  inkább a 40-50-es sávban  mozognak a szofisztikáltabb húsos fogások (1600 - 2000 Ft). 

Ahol képes - latin betűs - menü is van, ott azért magasabb árakra kell számítani.

Kereslet pedig van - a kínai turisták néha elborzasztó tömegekben jelennek meg. 

Suzhou kertjei. Tömegek, libasorban a kis hídon - a látványosságoknál néha iszonyatos embertömegekre kell számítani. 

A dinamikát jól mutatja, hogy amikor először - még a múlt évezredben - jártam Kantonban, a Chen klán családi szentélyében - a város egyik fő nevezetessége -, amely híres a helyi festészet - kalligráfia oktatásáról, még tucatjával vettem fillérekért a tusrajzokat. Mondtam is barátaimnak, akikkel jó egy évtized után visszatértünk, hogy majd ez jó hely lesz az apró ajándékok beszerzésére - hát nem így volt. A rajzok ára exponenciálisan emelkedett meg. Ugyanaz a -  mára több százmilliós (!) középosztály, amelyik belföldön nyaral, már nem a "kínai gagyit" veszi a boltokban sem. És most nem arról beszélünk - pedig az is igaz - hogy minden közepes városban ott virítanak már a nemzetközi luxusmárkák boltjai. 

Lehet jönni, táskát venni - Hangzhou

Hanem arról, hogy egy nem túl ismert, nem túl nagy, nem túl gazdag város  központjában  - Luoyangról van szó - próbáltunk meg venni valami egyszerű olcsó kínai (naná) pólót. Tele is volt az óváros mindenféle márkaboltokkal - olyan márkákéval persze, amikről itthon nem hallottunk. Az árak pedig nem "sarki kínai," hanem - nagyjából - a hazai outletpiac árait idézték.  Se 500 forintos azonnal szétfoszló póló, se 1500 forintos - másnap leváló talpú  -cipő nem volt. Volt rendes minőség - rendes áron.  Jó sokat kellett sétálni, nézelődni, mire egy relatíve olcsót siekrült kikapni - de 50 jüan (2000 Ft) alatt szinte semmi sem volt.  Gyanúm szerint  a "kínai gagyikat" már inkább csak azokra a piacokra gyártják, amelyek annyira árérzékenyek, hogy ez kell nekik: Kelet-Európába meg Afrikába. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuki123 2017.07.15. 13:05:27

Hát igen dicső nagy Viktátorunk tanulhatna a kínai pártvezérektől...

Kína a másolás kultúrájával, konkréten már gazdagabb mint európa meg az USA Kanadával együtt
EL is kezdték felvásárolni az EU és amcsi cégeket.
A kínaiak meg Kanadát

Válasz erre 

kuki123 2017.07.15. 13:31:00

százmilliós (!) középosztály,

az EU és USA szerte meg úgy süllyed hogy arra nincsenek szavak.

ide vezetett az import vám nélküliség
10-20-30 év és kína rabszolgái leszünk

Válasz erre 

Burgermeister 2017.07.15. 13:40:34

Szuper irás, köszi, hasznos, most tervezünk egy kinai körutat.

Válasz erre 

Oskar Krauss 2017.07.15. 13:52:39

A cikk jo es valosághü,amig Európában a félörült politikai elit az afrikaiai es azsiai szemét millios importjával van elfoglalva, addig Kina szamunkra már szinte elképzelhetetlen elönyre tett szert-aminek a következményei egyenlöre beláthatatlanok---

Válasz erre 

Sequoyah 2017.07.15. 14:18:05

@kuki123: Attol azert meg odebb vannak h europat es usat lehagyjak, akar kulon kulon, nem hogy egyutt. Az irany jo, de meg 1-2 komoly strukturalis reform elottuk all hozza, mert per pill elegge repedezik a kinai csoda.
A potencial mindenesetre megvan bennuk.

Válasz erre 

Sequoyah 2017.07.15. 14:29:03

Kinaba igazabol legalabb egy evre kene koltozni, es utazgatni. Rengeteg csodas taj van arra (is), es az egyes regiok teljesen eltero kulturaval rendelkeznek.
Parszori turistaskodassal csak a pici toredeke megtapasztalhato ennek.
Persze ugyanez igaz Europara es Amerikara is, de ezeket mar ugy-ahogy ismerjuk.

Válasz erre 

Attilajukkaja 2017.07.15. 14:42:49

Jó poszt. Köszönjük!

Válasz erre 

sebi77 2017.07.15. 14:48:35

Egy gondolat ahhoz, hogy alig vannak külföldi túristák: amikor Makaóban voltunk, egy kínai barátommal beültünk egy étterembe. Mondtam neki, milyen érdekes, hogy itt egyedül én vagyok külföldi, mindenki más kínai. Azt mondta ellenkezőleg, a szomszéd asztalnál koreaiak ülnek, a másiknál japánok, a harmadiknál megint ez vagy az, vagy valami más ázsiai.

Válasz erre 

sebi77 2017.07.15. 14:57:58

A kínai gdp/fő lassan eléri a magyart, ami azt jelenti, hogy a fejlettebb régiói már tényleg fejlettebbek és gazdagabbak mint az átlag magyar. Amíg a pannon ágyúnaszád egy helyben száguldozik, ők két év alatt nőnek annyit mint mi 27 alatt. Ez a természet rendje. 10 év, és mi fogunk oda járni magyar büfét üzemeltetni a sarkon, ők meg majd röhögnek rajtunk a hátunk mögött, kici keleteurópaiakon.

Válasz erre 

Ajószűcs 2017.07.15. 15:11:21

@sebi77: Ebbe a történetbe mi Szöulban futottunk bele. Helyi ismerőseink mondták, hogy nézzünk csak körül, mennyi itt a turista... Mi meg álltunk bambán. Itt? Turista? A harmadik-negyedik napon már is elég nagy biztonsággal szűrtük ki a kínaiakat, akikből tényleg marha sok volt. És ez tényleg igaz is lehet Makaóra, Hongkongra, Sanghajra - Tunxi vagy Qufu azért eléggé a hazaiakra épül.

Válasz erre 

ComLo 2017.07.15. 15:23:47

@sebi77: Én Indonéziában élek, és így az 5. év felé, már kezdem tudni ránézésre megállapítani hogy ki, kínai, Indonéz, Maláj, Thai, japán, kóreai stb. De nekem az emberek között is nehéz volt különbséget tenni az elején .

Annál jobb egyébként, hogy ők sem tudnak könnyen megkülönböztetni fehéreket .

Válasz erre 

Liping 2017.07.15. 15:45:02

Kapni gagyit is, de azokat nem a normális boltokban árulják. Piacokon és lepukkadt, apró üzletekkel telepakolt épületekben, néhol esetleg utcai árusoknál.
De tagadhatatlan, hogy ismeretlen helyen járva lényegesen nehezebb ilyenekbe belefutni, mint pl. otthon.

Válasz erre 

2017.07.15. 18:27:27

lassan eljutottunk oda, hogy érdemesebb Kínában megszületni

Válasz erre 

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.07.15. 18:49:33

Jó kis propaganda poszt. Nem benyalni.

Válasz erre 

sanyikám 2017.07.15. 18:49:55

@Sequoyah: Vagy rengeteg csodás tai-wan.
Kínának így biztos jobban tetszik. :)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: