Tunéziát eddigi életemben háromszor jártam be keresztül-kasul, szóval a pipa megvan.  Mégis, amikor szóltak, hogy lehetne menni a dzserbai búcsúba, egy pillanatig sem haboztam igent mondani. Mert olyat, amit ott láthat az ember, azt másutt nem. Egy eltűnő életforma utolsó emlékeit. 

Tunéziáról általában azt tartják az utazók, hogy egy fajta "arab világ light"- lehet tevét nézni, ámuldozni a kendős nőkön, szőnyeget venni a bazárban, és túlcukrozott teát inni anélkül, hogy aggódni kelljen az élelmiszerek minőségén, le kellene mondani a sörről az ebédhez, és furcsa öltözködési előírásoknak kellene megfelelni. A forradalom előtt nagyon ment is a szekere a tunéziai turizmusnak - a relatíve alacsony árak és az Európához való közelség hatalmas versenyelőnyt jelentett. A francia turistáknak külön jó volt, hogy úgy érezhették, szinte el sem mentek otthonról, de mindent harmad áron kapnak. Hamar felfedezték a magyarok is maguknak, így a bazárokban már a kilencvenes években általános volt a "szervusz-vizibusz" köszöntés. Nem tudom, ki tanította meg a kereskedőcéhnek, de külön köszönet a kreativitásért. 

Tunisz 1993

Így esett, hogy én is háromszor jártam egy-egy hétre az országban, és tekintve az ország méreteit, ez elégnek is tűnt. Megvolt az összes világörökségi helyszín is, a nagyon látványos Douggától, a mérsékelten látványos Kerkouane-ig. 

Kerkouane - pun város leglátványosabb része 

Dzserbára viszont nem jutottunk el. Pedig egy ideig még charter is volt oda. Ez persze még önmagában nem tette volna izgalmassá az ajánlatot, hogy most mehetek. Dzserbát a legtöbben - ha ismerik - akkor úgy, mint az egyikét  az all-inclusive üdülőparadicsomoknak, ahol korábban a német nyugdíjasok (most már inkább az orosz középosztály) teltebb hölgytagjai kánikularuhába préselve testüket  próbálnak természetellenes barnaságot magukra erőltetni, és rogyásig vásárolni a bazárban, míg életük párja megfáradtan sörözget. Jelzem, aki ezért menne oda, ám tegye nyugodtan, minderre valóban alkalmas a sziget, bár most május legelején a tengerben még csak nagyon nagy elszántsággal lehetett fürödni. De a medence körüli hentergés már most adott volt, mint program. 

KiIátás a Hotel Hasdrubal teraszáról - nemkutya

Engem azonban sokkal jobban felizgatott ennél az ígéret, amit a tunéziai kulturális minisztérium tett, mely szerint is Dzserbát jövőre felveszik a világörökségi listára. No, de miért is? Az ország turisztikai minisztere meglehetősen szűkszavú volt e tekintetben, csak annyit mondott, hogy a kulturális minisztérium illetékesei dolgoznak az ügyön. Ennél mondjuk többnek kellett történnie légyen, mert a határidő februárban lejárt, tehát a nevezésnek már Párizsban kell lennie, és a bizottságnak elvben hamarosan időpontot kell kapnia, mert ősszel megkezdőnek az értékelések. Maga a teljes dosszié sem elérhető még - ami az UNESCO honlapon van, csak az előzetes rövid összefoglaló, de így is sejthető, hogy mire fognak koncentrálni. Az egyik referenciájuk kicsit meglepő - a VI. kritérium vagyis:

• VI. Közvetlenül vagy közvetett módon kapcsolatos olyan eseményekkel vagy élő hagyományokkal, elképzelésekkel, illetve hiedelmekkel, művészeti és irodalmi alkotásokkal, amelyek egyetemes értéket képviselnek.

Itt konkrétan az Odüsszeiára gondolnak. A lótuszevők szigetét ugyanis egyesek Dzserbával azonosítják. Hogy ez mennyire lehet igaz - és mennyire lehet alapja a világörökségi jelöltésnek, arról később még írunk, de nézzük a másik kritériumot. 

• V. Valamely tradicionális településtípus vagy földhasználati forma olyan kimagasló példája, amely egy bizonyos kultúrára (vagy bizonyos kultúrákra) jellemző, különösen, ha az a környezet visszafordíthatatlan megváltozása következtében veszélyeztetetté válik

Ez alapján a kritérium alapján úgy nevezett kultúrtájaknak (cultural landscape) szoktak világörökségi címet adni.  Akkor szoktak erre hivatkozni, amikor egymagában jelentős  - kiemelkedő - épület kevés van, vagy egyáltalán nincs, de az egész településnek  - településcsoportnak -  van mégis jelentősége. A legérdekesebb - később erre szintén visszatérünk -, hogy azt írják, összehasonlító vizsgálat nem lehetséges, mert Dzserba egyszerűen annyira egyedi, hogy nincs mivel összehasonlítani. Hát ezt meg köll nézni, ugye. 

 A sziget története valóban  egyedi - bár tudnánk mutatni némileg hasonlókat Máltától Monemvassziáig.  A lótuszvők után (ha ugyan voltak ilyenek és itt éltek) punok majd görögök települtek ide, a klasszikus antikvitásban Meninx volt a sziget legnagyobb városa, amit valóban jelenős kereskedővárosnak tartottak, az elegáns anyagok festéséhez szükséges bíborcsiga előállításában állítólag csak Türosszal vetekedhetett..

Az antik virágkor emlékei a sziget - egyébként példásan jól installált - történeti múzeumában

A rómaiakat a vandálok váltották, őket a bizánciak majd az arabok. A muszlim hódítás után Dzserba az ibaditák - róluk itt írtunk részletesen - egyik észak-afrikai fészke lett.

A Fadlún-mecset Dzserba legrégibb mecsetje, láthatóan ibadita hatások alatt épült. Tunéziában nincs még hasonló sem - legközelebbi párhuzamai a M'Zab-völgyben vannak 

A 13. században jöttek a szicíliai normann királyok, majd a muszlim kalózok, a genovaiak és a spanyolok is - míg végül 1560-ban oszmán kézre került a sziget, és úgy is maradt 1881-ig, amikor is francia protektorátus lett egész Tunéziával együtt. A keleti és nyugati hatások valóban szépen tükröződnek a sziget városkáinak építészetében - az óvárosi séták  kimondottan kellemesek. És valóban európaiasabb a hangulat, mint a többi - világörökségi - tuniszi medinában. 

Bájos óvárosi utcában-térben nincs hiány.

De az igazi különlegesség még hátra van. A sziget zsidó közössége. Zsidók egykoron - nem is olyan rég - még  nagy számban éltek szinte mindenütt Észak-Afrikában. A marrákesi közösségről pl itt írtunk.

Zsinagóga Fezben - Tunézián kívül Marokkóban maradt még kicsi, de élő közösség 

A közösségek nagy része az után jött létre, hogy a spanyol és portugál királyok kiűzték az zsidókat az Ibériai-félszigetről, és azok az akkor sokkal toleránsabb muszlim városokba települtek át. A dzserbai közösség azonban ennél - elvben - kalandosabb történetre tekinthet vissza. A hagyomány szerint már az első templom bukása után Kr. e. 585-ben megjelentek itt a zsidó telepesek. Így Dzserba - az egyiptomi Elephantiné szigete mellett - az egyik legkorábbi diaszpóra közösség lenne. Bár ezt meglehetősen nehéz bizonyítani, a hagyomány hitelességére utalhat, hogy a dzserbai közösségben a szokásosnál sokkal nagyobb arányban vannak kohaniták (az egykori papi kaszt leszármazottai), és sokkal több a kohanitákra jellemző genetikai mintázat is. A római  kortól - a második szentély bukásától - már egészen bizonyosan élnek itt zsidók. A mai zsinagóga  - a Griba - helyén jó 2000 éve van kultuszközpont. 

A kisebbik zsidónegyed bejárata

 A zsidók korábban két negyedbe tömörültek, ahol ma is markánsan érzékelhetőek a zsidó jelenlét nyomai  - üzletek, héber feliratok, kipában sétálgató fiatalok. 

Héber, arab és latin betűk egy portálon - ilyet se sűrűn látni a nagyvilágban

A nagyobbik zsidónegyedben - láthatóan nem félnek kimenni az utcára

 Izsák ékszerészüzlete - az aranyművesek közt állítólag erősen felülreprezentált a helyi zsidó közösség 

A lakosság persze ma már ezekben a negyedekben is jobbára muszlim - a zsidók többsége 1947-48-ban elhagyta az országot. Az ok nyilvánvaló - a zsidó állam megalakulásával kapcsolatos feszültségek azokon a helyeken is feszültséget okoztak zsidók és muszlimok közt, ahol (és a legtöbb hely ilyen volt) korábban példásan békés volt a két közösség közti kapcsolat. A zsidók többsége Észak-Afrikából Franciaországba ment - a gyarmatok zsidó lakossága sokkal gyorsabban kapott francia állampolgárságot, mint a muszlim többség - de sokan választották Izraelt is. Így a dzserbai, megmaradt, ezer-valahányszázas közösség az arab világban ma kimondottan nagynak számít. Különösen, hogy megmaradtak az intézményeik is, ami lassítja a teljes megszűnés felé vezető utat. 

Osztályterem a zsidó fiúiskolában - kb. száz tanulójuk van

A tunéziai állam a függetlenség, de különösen a forradalom óta úgy vigyáz a zsidóságra, mint a hímes tojásra. A kormány számára fontos - az uniós támogatások és a kényesebb ízlésű nyugati turisták be, illetve visszacsalogatása miatt is, hogy erősítse  az "arab demokrácia sikerországa" és a "mintaszerű toleráns világi állam a Közel-Keleten" imidzsét Tunéziának. Mindezt az idei zarándoklat napján egy vallásközi dialógus konferenciával, és egy jó két órás sajtótájékoztatóval erősítették tovább, ahol valószínűleg többször hangzott el a "vallási tolerancia" kifejezés, mint egy átlagos Bitó-szalonban. (A dolog apró szépséghibája, hogy a két órát a tunéz tisztségviselők franciául beszélték végig, tolmácsolás nélkül, így a meghívott kelet-európai újságírók az egészet békés bóbiskolással fogadták, mert egy kukkot nem értettek belőle.) 

Szelma Ellúmi Rekik turisztikai miniszter - középen

A nagy durranás ugyanis ez a zarándoklat (vagy inkább, bár tudom keresztény szó, de a lényeget jobban fejezi ki: búcsú).  A dzserbai zsidók nagy összejövetele természetesen a zsidó naptárhoz kötődik, ijár hó 18-án, lág báómerkor tartják. Mivel a magyar közönség 99%-a, ha három zsidó ünnepet kellene felsorolni, akkor háromszor mondaná a Hanukát, egy pár szót azért ideteszünk magáról lág báómerről is. Az ómerszámlálás Pészahkor kezdődik, és Sávuotig tart. Összesen hét hét, vagyis 49 nap,  az ötvenedik  maga Sávuot, a Hetek ünnepe,  az ősi aratásünnep - ma a Tóra-adás, a zsidók néppé válásának ünnepe. Ezt az ünnepkört a kereszténység a Húsvét és Pümkösd  ünnepébe örökítette át.  Hogy a napokat kalászokkal és azokból kötött hetes kévékkel (innen a név is kéve = ómer) mérik jelzi, hogy a biblikus korban még mezőgazdasági jellegű ünnep volt. A posztbiblikus korban lett gyászidőszak, a Kr.u. II. századi Bar Kohba felkelés emlékére. Akkor ugyanis - a hagyomány szerint - pestis pusztított a zsidók közt - aminek az ómerszámlálás 33. napján lett vége. Az azt megelőző időszakban azóta tilos a zene a tánc, és az esketés - lág báómer (az első szó valójában szám,  a 33 héber betűkkel leírva) pedig azóta örömünnep. No, ezt ünneplik Dzserbán is. 

A Griba bejárata - az ünnep tiszteletére nemzeti zászlókkal díszítve

A helyszín kívülről nem sokat mutat - átlagos 19. századi épület. A központi bejárattól jobbra van a közösségi ház - ami nagyjából úgy néz ki, mint a szigeten található számos, régi fogadó (arab szóval funduk) egyike. 

Lassan kezdődik a buli, hangolnak a zenészek ...

Balra a zsinagóga - a hosszúkás épület belső tere a kék különböző árnyaltaiban pompázik, ami jellemző a keleti zsinagógákra, de stílusában már érződik az európai hatás.

A buli mindkét térben egyszerre folyik. A fogadóban a színpadon közel-keleti könnyűzene megy végtelenítve - jól jelezvén, hogy milyen szinten integrálódott a kis zsidó közösség az arab tengerbe. Körülötte, mint minden hasonló rendezvényen a világban - legyen szó bármely vallásról a mahajána buddhistáktól az evangélikusokig - ajándéktárgy és kajaárusok töltik ki a rendelkezésre álló teret. 

Az igen tradicionális fűszerestől ..

... a bio olívaolajon át ..

... egészen a nettó turistabiszbaszig minden van. 

 Gondoltak a zarándokok étkeztetésére is - hihetetlen olcsón lehet kapni a helyi zsidó konyha remekeiből. 

Alig 50 forint egy adag ...

Közben a másik oldalon a szellemi táplálékot osztják -  a hívek hosszú sorban vonulnak a közösség rabbijához áldásért. 

Áldás

A víz megáldásának, a  gyertyagyújtásnak, a perselypénzek gyűjtésének, a  szeretetvendégségként osztogatott  szárított gyümölcsnek (elnézést az alapvetően keresztény terminológiáért, de  igyekeztem érthető lenni a rituálisan nem képzett olvasó számára is), van egy olyan "népi vallásosság" hangulata, amihez még csak hasonlót sem talál  a külső szemlélő egy pesti neológ zsinagógában, de még az EMIH zenés-táncos rendezvényein sem.  Látható, érezhető az évezredes természetes hagyományozódás. 

Hatalmas a tolongás az áldásért ...

 Ahogy az is, hogy a sok külföldi vendég, zarándok, újságíró, és a hazai notabilitások és tunéz tévéstábok jelenléte ellenére is, ez mégis csak egy relatíve kis közösség saját közösségi eseménye. Sokszor érzi úgy magát az ember, mint egy átlagos falunapon, amikor a Pestre szakadt  rokonok is hazajönnek. Hatalmas baráti ölelések, kiscsoportos beszélgetések, közös nevetgélés teszi ki a program nagy részét. A hangulat kimondottan felszabadult - nyoma sincs valamiféle kötelező ájtatosságnak. 

Jól látszik - hallatszik, hogy a résztvevők nagy része már külföldről - nagyobb részt Franciaországból - jön haza a búcsúra, a legtöbben már egymás közt is franciául beszélnek. (Muszáj is így lennie - Perez Trabelszi hitközségi elnök szerint több, mint 6000 ember volt csak azon az egy napon a zarándoklaton, a közösség pedig ennek negyedét sem adja ki.)  Ez azért is fontos, mert látszik, hogy nem félnek hazajönni az elszármazott zsidók. A  kormány persze mindent igyekszik is megtenni a biztonságért - végül is kevesebb, mint száz kilométerre vagyunk a meglehetősen zavaros Líbia határától. A búcsún a biztonsági intézkedések meglehetően tapintatosak - a  beengedő kapu jópárszáz méterre van, a rendőrök is ott várakoznak, és oda telepítették a hatalmas beton virágvázákat is. Amikor viszont  a külföldi vendégeknek szervezték a bejárást a kisebbik zsidónegyedbe, ott már látható volt, milyen komoly erőkkel biztosítják a helyszínt. 

 Lent önfeledt szórakozás, node odafent ...

A biztonsági intézkedések érthetők, 1985- ben és 2002-ben is rátámadtak a dzserbai zsidókra - az utóbbiért az al-Kaida vállalta a felelősséget. Azóta persze sokat változott a helyzet - a Bardo Múzeum elleni támadás után a tunéziai kormány komoly akciókba kezdett a helyi szélsőségesek ellen, és sok sejtet számoltak fel, a nemzetközi erők és a líbiai kormányhoz hű csapatok pedig gyakorlatilag szétverték az Iszlám Állam líbiai bázisait. A tunéziai  kormány szerint  ebben az évben a nyári szezonban már el fogják érni a forradalom előtti szintet. 

Oroszok Szidi Bu Szaidban - egyre több van belőlük

Ennek a turisztikai visszatérésnek lenne része a világörökségi jelölés is. A turisztikai miniszter maga is hangsúlyozta, hogy diverzifikálni szeretnék Dzserba turizmusát is, és - a ma már elsődlegesen orosz - package  turisták mellé visszahoznák a nyugatiakat is. Érzékelik viszont - helyesen - a nyugati trendekben látható változásokat: a tengerparti szállodakomplexumok helyett a "hagyományos," "autentikus" szállások iránti keresletet, és az alternatív programok iránti növekvő igényt. Pont az ilyen - minőségibb - turisták számára lehet fontos az új világörökségi helyszín, mint vonzerő. De mennyi esélye van Dzserbának?  Az utóbbi évek fényében  valószínűsíthetjük, hogy más lesz az ICOMOS ajánlás, és más a végeredmény. Az ICOMOS - gyanúm szerint - a szokásaihoz híven, elég szőrösszívű lesz. A   VI. kritérium eleve bukónak látszik. Nem elég, hogy a lótuszevőkről nem igazán tudunk semmit, és hogy bőven vannak olyan vélemények is (már az ókortól folyamatosan), hogy Szicíliában vagy valahol Leptis Magna környékén (ma Líbia) volt a városuk, a nagyobb baj az, hogy konkrétan semmi épített emlék nincs itt a homéroszi korból. Márpedig a világörökségi lista mégis alapvetően az épített örökségről szól. Az V.  kritérium már nyerőbbnek látszik. Az évezredes hagyományokon  alapuló zsidónegyedek megléte bizonnyal érdekes, még ha építészetileg inkább a csinos, mint a különleges szóval illetnénk őket. Az viszont tényleg különleges, hogy ilyen sűrűséggel vannak egymás közelében régi mecsetek, zsinagógák és keresztény templomok.

A katolikus templom - a normann kor óta folyamatosan van keresztény közösség

De ha tényleg nem tesznek mellé egy blikkfangos összehasonlító elemzést, akkor bőven lehet, hogy az ajánlás Referral vagy Deferral lesz. (Vagyis kiegészítésre kérik a felterjesztőt.) Esetleg javasolják, hogy inkább a búcsút terjesszék fel a szellemi-kulturális örökségek közé. (Ez volt Csíksomlyó esete is.) Ennek ellenére én most valószínűbbnek tartom, hogy sikeres lesz a jelölés. A Bizottság - ez az elmúlt években kiderült - egy végletekig átpolitizált testület lett. A jelen helyzetben pedig, ha egy muszlim többségű ország terjeszt fel egy zsidó érintettségű helyszínt, akkor nem valószínű, hogy bárki komolyabb ellenállást fejtene ki - fellégezhet mindenki a 2017-es balhé után. Amúgy meg Dzserba tökre meg is érdemli. 

 Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.