Azért vagyok szinte bizonyos, hogy a kedves olvasót is meg fogja lepni, amit leírok, mert bizony engem is meglepett, amikor néhány napja az országba látogattunk. Pedig engem már tényleg nem könnyű meglepni. Igaz, olyan is volt ezek közül, amivel én leptem meg a helyieket. 

1. A világ negyedik legmagasabban fekvő országa

Kirgizisztán átlagos tengerszint feletti magassága éppen alig marad el a 3000 métertől, csak a szomszédos Tádzsikisztán, és a két himalájai ország - Nepál és Bhután - előzi meg. (Meg persze Tibet előzné, ha független ország lenne, de nem az.) Összehasonlításképp Magyarországon az átlagos tengerszint feletti magasság alig 143 m, és  a par excellence hegyi országnak tartott Svájc is csak 16. bír lenni a listán a maga 1350 méterével. Kirgizisztán  területének 93%-a hegyvidék, 40%-a 3000 méter felett helyezkedik el, és ennek háromnegyedét örök hó borítja. 600 gleccser van az országban 6500 négyzetkilométernyi területen - ami egy átlagos magyar megyének felel meg. 

Kirgiz táj

Vagyis az ország kiváló célpontja mindazoknak, akik marha nagy hegyeket szeretnek mászni. De mit jelent azoknak, akik nem? Egy részről némi közlekedési nehézséget. Ha például a Biskekből Osba vezető mintegy 600 kilométert szeretnénk megtenni, egyértelműen a repülő az egyetlen épeszű opció. 40 perc, és kb 5000 forint - kisbusszal fillérekbe kerül ugyan, de legalább 11 óra. 

A Tiensan a repülő ablakából

Meg persze azt, hogy egy-egy kisebb hegyi sétát - túrát még azoknak is érdemes (kvázi, mondhatni kell) tenni, akik amúgy nem a hegyi sportok szerelmesei. Egyrészről a hegyek tényleg csodásan szépek, más részről meg mert ezt lehet csinálni - ebben jó az ország. Ráadásul igen szép helyek vannak, mondjuk, Biskektől olyan távolságra, hogy egy nap alatt meg lehessen járni. Ilyen pl. az Ala Arcsa szoros, ahova kimondottan jó út vezet, mert egykor itt állt az elnök nyári vendégfogadó jurtája. 

Az Ala Arcsa szoros - és legkedvesebb lakója

Nyilván, aki vonzódik az efféle dolgokhoz, az ennél sokkal többet is tehet - hogy mást ne mondjak, még júniusban is lehet síelni. Kiváló síközpontot, mondjuk, ne várjunk, de ha valaki hajlandó felkúszni a gleccserre, akkor sílécen jöhet le. 

Fenn voltak a gleccseren síelni, aztán átgázoltak a folyón

2. A kirgiz hőseposz hússzor olyan hosszú, mint az Iliász és az Odüsszeia együtt - a világ leghosszabb epikus költeménye.

A Manasz eposz főhőse maga Manasz, aki egyszerre  Árpád vezér, István király, és az igazságos Mátyás a kirgizeknek. Szobra minden valamirevaló helyen ott van, és mindent róla neveznek el - inkluzíve a repülőteret is. 

Historizáló stílusban

Az eposznak több, mint száz verziója ismert, és több mint száz adatközlőtől gyűjtöttek be variánsokat - a hősköltemény ugyanis, akárcsak Homérosz eposzai annó máig szájról szájra terjed, az irdatlan hosszú - fél millió soros, három könyvből álló - szöveget a manaszcsik memorizálják. 

Manaszcsi

A történetet, amely a kirgiz törzsek egyesítését és az ellenség legyőzését mutatja be, itt most részleteiben  nem  pertraktálnánk - akit érdekel 2016 óta Somfai Kara Dávid jóvoltából magyar fordításban is megismerheti. A világ a 19. században ismerhette meg egy orosz tisztnek köszönhetően az eposzt, keletkezésének körülményeiről megoszlanak a vélemények. A hagyomány szerint jó ezer évvel ezelőtti eseményeket ír le. Egyesek szerint viszont a leírt események túlságosan is emlékeztetnek a 16-17. század térségbeli történéseire, hogy korábbiak legyenek. Az biztos, hogy a végső formát csak a 18. században nyerte el az eposz - már amennyire végső formáról beszélhetünk egy orális műfaj esetében, de még a 20. század elején is változtattak a szövegen - hogy megfeleljen az elvárásoknak. 

Manaszcsinak egészen kis koruktól tanulnak a gyerekek - a hivatás gyakran öröklődik nemzedékről nemzedékre. Ahogy a fenti videóban is látszik, a manaszcsi művészete sokkal több, mint versmondás - a történetet átéli, dramatizálja,a történetet megtartva gyakran improvizál is. Ha az országban járunk mindenkléppen érdemes megnézni egy manaszcsi-előadást. Erre ma már lehetőség is van - egyes irodák szerveznek afféle hagyományőrző komplexumokba kirándulásokat. Ott a Manasz-recitálás mellett számos egyéb a hagyományos nomád életformával kapcsolatos dolgot megtapasztalhatunk. 

Berkutcsi

Megismerhetjük a berkutcsik - mondjuk solymászok- hagyományait, láthatunk vadászsólyom-bemutatót, népi íjászatot, de akár egy jurta felállításában is részt vehetünk. 

Etno-komplexum óriásjurtákkal és kiállítással

Elsőre némi fenntartásokkal kezeltük ezt a dolgot - afféle diznilednes műnomád helyektől tartottunk -, de Kirgizisztánban ilyen szempontból más az élet. Ott a nomád hagyomány nem valami ezoterikusan rekonstruált mese, hanem az az életforma, amit a nagypapa még  űzött.

Palatetős jurta az udvarban - ilyen is van. 

Jurtája minden családnak van a kertben, mert nyáron a nagy melegben kellemesebb - ,de már modern anyagból is készül, lovat sem csak az "Én kicsi pónim"-ban látnak a gyerekek, a népviselet alá gond nélkül vesznek polárpulcsit. Így aztán a kicsit néha giccses etno-komplexumok is sokkal közelebb vannak a valósághoz, mint hinnénk.

A helyiek is ide járnak fotózkodni ...

Az élő nomád hagyományok után nem is meglepő, hogy:

3.  Biskek legrégibb épülete 1936-ból való.

Bár van olyan városa az országnak, amely igazán hosszú történelmi múltat tudhat maga mögött, ott ahol a főváros áll most, évezredekig alapvetően nomádok éltek. Először a környék üzbég  ura állíttatott egy kisebb erődöt a mai Biskek területére 1825-ben, amit a cári csapatok 1860-ban romboltak le. Ettől persze még lehetne a városban pár csinos 19. század végi kereskedőház, pravoszláv templom, kormányzói palota, de nincs.  A látványos építkezések akkor kezdődtek, amikor a várost már első nagy szülöttéről, Lenin harcostársáról, a fiatalon (meglehetősen gyanús körülmények között) elhunyt (amúgy román) Mihail Frunzéról nevezték el. 

A város névadója Frunze elvtárs

A  harmincas évektől aztán megkapta Frunze mindazt, amit egy valamirevaló Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa megérdemelt - állami könyvtárat, színházat, párközpontot, no meg az elmaradhatatlan Operaházat. 

A belvárosi parkok kellemesek - és nagyon oroszosak ..

Az aktuális repertoár és a régi címer ..

Aki bármilyen szinten is rajongója a szovjet relikviáknak, annak egy városi séta maga a Kánaán. A falfesményektől, egészen az utcákon  kapható Marx-Engels-Lenin portréking, minden van. 

Marxista festészet falon és olajban

 Míg a külvárosok meglehetősen lepukkantak, a belvárost szépen karban is tartják, így ha nem is túl szép, de rendezett. És érdekes látni, hogy a szovjet emlékművek mennyire az élet mindennapok kedvelt helyszínei máig is.

A fiatalok kedvelt találkozóhelye az örök lángnál ..

... közvetlenül az (itt nem) tiltott önkényuralmi jelkép mellett. 

Így aztán az sem meglepő, hogy: 

4. Kirgizisztánban van a világ harmadik legmagasabb Lenin szobra.

 Nem a fővárosban, hanem a második legnagyobb városban, Osban. Tényleg impozáns:

Állítólag - helyiek állítják - különösen vicces, amikor nagy muszlim ünnepeken a Lenin előtti téren rendeznek nagy közös imát ...

25 méter magas, ennél nagyobb máig álló Lenin - állítólag persze - csak Uljanovszkban és Dubnában van. Nyilván nem járt sosem a Szovjetunió megalapítója, a derék Vlagyimir Iljics a városban -, de, mondjuk, Kijevet sem akadályozta meg ez abban, hogy oda építsék az akkori Szovjetunió legnagyobb Lenin múzeumát. A hivatalos indoklás az volt, hogy "ugyan nem járt itt, de mindig is nagyon szeretett volna". Mondjuk, asszem, Osra még ez sem igaz. Viszont a város egyfajta megmagyarázhatatlan vonzódást érez az egykori nagy vezérhez.  A nemzetközi széljárással szemben, 1992-ben (!) nevezték el a város főutcáját - ami ugye a szoborhoz vezet - Lenin útnak. 

Lenin köcsöszu ...

Korábban az üzbégek-kirgizek Köves útnak  (ez volt az egyetlen a városban), az oroszok Fő utcának hívták. Mostanra már néhányaknak szemet szúrt a dolog - bár, mit mondjunk egy olyan városról, ahol az első, nemrég megnyílt plázát Frunzének hívják - de nem merik átnevezni, mert félnek, hogy mit szólnak az oroszok. Az oroszok ugyanis valamilyen szinten még mindig ott vannak.

Képzeljünk el, mondjuk Debrecenben, egy Kun Béla Centert ...

 5 Az egyetlen ország  volt, amelyben egyszerre volt orosz és amerikai légibázis

Kantban a katonai repteret és a hozzá tartozó kiképző infrastruktúrát 1941-ben  hozták létre - az előrenyomuló németek elől Odesszából hozták át a kiképzést. A szovjet pilóták mellett neves külföldi diákok is jártak ide - hogy a két legismertebbet említsük, Hoszni Mubarak későbbi egyiptomi és Háfez al-Aszad leendő szír elnök tanult itt.  1991-ben távoztak az oroszok, aztán 2003 október 23-án visszatértek. Ekkor persze már nem a Szovjetunió, hanem Oroszország légiereje tért vissza, akik azóta is itt vannak.  2012-től már az egész bázist bérbe adták Oroszországnak jutányos áron - cserébe az oroszok elengedték Kirgizisztán adósságainak jó részét. Szó volt egy újabb orosz bázisról is - de egyelőre ezt, úgy látszik, jegelték. 

Amikor még bent voltak az amerikaiak ...

2001-től 2014-ig viszont alig pár kilométerre Kanttól, a Manasz Nemzetközi Repülőtéren működött az Egyesült Államok légierejének  ellátó bázisa. Innen támogatták az afganisztáni harcokat. Amerikai katonák százai dolgoztak a bázison. A furcsa helyzetet elég jól kezelte az ország. És máig sok szempontból érződik az amerikai jelenlét, még az egyszerű turisták számára is. A légibázis mellé ugyanis jelentős mennyiségű segély is járt, és  Biskekben működik a térség egyetlen amerikai egyeteme. Ez pedig azt jelenti, hogy - bár az utcákon máig az orosz az általános a városban, és az egész országban mindenütt megértik - sokkal könnyebb angolul jól, sőt nagyon jól beszélő emberre bukkanni, mint Almatiban, vagy Taskentben. És - hála az egykor bővében levő fizetőképes keresletnek - kimondottan nyugatias hangulatú bárok, éttermek is vannak Biskekben (sőt egy-egy még Osban is), ahová az amerikai egyetem egykori hallgatói elvágyódni járhatnak. A turista pedig ide ülhet be, ha elege van már a  besbarmakból. 

Nagyon nyugatos hely az egyetem közelében ...

Lehet, hogy az amerikai métellyel függ össze az is, hogy Kirgizisztán politikai szempontból is eltér szomszédaitól: 

6 A világ egyetlen országa, amelyben két forradalom is volt már a 21. században.

 Az egykori szovjet Közép-Ázsiában az a bevett rendszer, hogy aki a rendszer(nem)váltáskor hatalmon volt, azt már haláláig ki nem lehet onnan robbantani.  Nurszultan Nazarbajev Kazahsztánban, Emomali Rahmón Tádzsikisztánban máig uralkodik - bár az utóbbinak voltak rossz napjai - Iszlam Karimov Üzbegisztánban, Saparmurat "Turkmenbashi" Niyazov Türkmenisztában pedig elnökként kapott dísztemetést. Kirgizisztán már helyből kicsit máshogy kezdte a rendszerváltást. Aszkar Akajev, az első elnök, nem a hatalomba beleszervült pártfunkci volt, hanem egy  jeles fizikus, aki kvázi véletlenül lett a Kirgiz Legfelsőbb Tanács utolsó vezetője, majd az ország első elnöke. 

Aszkar Akajev még elnökként  - Brezsnyev elvtárstól csak a szemöldökét örökölte

Ő is megpróbált - ahogy egy rendes közép-ázsiai elnökhöz illik - dinasztiát építeni, de vagy az ország volt túl szegény és megosztott, vagy túl mélyre hullottak azok a magvak, amelyeket az amerikai egyetem hullajtott el (Moszkvában persze ez utóbbit valószínűsítették már akkor is), de 2005-ben, mikor a soros választáson úgy tűnt, hogy meg akar ágyazni gyermekei hatalomátmentéséhez, egy szabályszerű forradalommal elkergették. A "tulipános forradalom" egyike lett azoknak a "színes forradalmaknak", amelyek végképp eltávolították Oroszországot a nyugattól. Akajev azóta visszatért a tudományos életbe, természetesen Oroszországban.

Kurmanbek Bakijev

Kirgizisztánban viszont megválasztották gyorsan Kurmanbek Bakijevet elnöknek, akit a forradalom repített magasba. Sok mindent ígért - többek közt az életfeltételek javítását -, de ebből semmit nem sikerült véghezvinnie. Sőt, miután az oroszok helyett a kínaiakkal akarta megoldatni az ország  energiaproblémáit, az áram ára kétszeresére, a fűtésé négyszeresére emelkedett. Ehhez képest  a családja  elkezdett látványosan gazdagodni  - fia, Makszim mindenféle gyanús üzletekbe bonyolódott.  A helyzetet súlyosbították az ország déli részén kitört etnikai zavargások. Az emberek Biskekben ismét az utcára vonultak, de a biztonsági erők  közéjük lövettek. Aztán Bakijev mégis elmenekült. Ő már nem Moszkvát, hanem a biztonságosabbnak látszó Minszket választotta. 

A 2010-es események emlékműve Osban

Kirgizisztán a második forradalom után is folytatta a különutas viselkedést Közép-Ázsiában: Roza Otumbajeva személyében nő lett az ideiglenes elnök, egy terminusban korlátozták az elnöki  hatalmat (igaz, az hat éves), és kiépült egy - néha  veszekedős, néha kicsit korrupt  - de működő többpártrendszerű demokrácia, rácáfolva a "keleten ilyet úgyse lehet, ezeknek egy diktátor kell"  jellegű sztereotípiáira. 2017-ben pedig rendezett körülmények között megtörtént a hatalomátadás - az új elnök a szociáldemokrata (!) Szóronbaj Zsénbekov. Szóval, tényleg veszélyes jószág az amerikai egyetem. 

És amivel mi leptünk meg vendéglátóinkat: 

+1. Kirgiz földön élt egy ideig Rákosi Mátyás

 Ezt mi mondtuk el helyi kísérőnknek, amikor a vicces nevű Tokmokhoz értünk. Sztálin legjobb magyar tanítványa 1962 és 67 között ette itt a száműzöttek fekete kenyerét, és kérelmezte folytonosan, hogy engedjék haza, mondván népe szereti és hazavárja. Ami persze a legkevésbé sem volt igaz, de 67-ben kapott annyi könnyítést, hogy közelebb került Magyarországhoz - az oroszországi Arzamaszba - ott halt meg négy évvel később. 

A város határában levő emlékműnek (?) még maga Rákosi elvtárs is tudna örülni ...

Tokmokba amúgy nem azért mentünk, mert Rákosi elvtársa nyomait akartuk követni - gondolom, nem is sok nyoma van annak a néhány évnek - hanem mert a város mellett van az ország három világörökségi helyszínének egyike, a Burana torony.  A dolog persze így kis csúsztatás - a torony, illetve a középkori város (meglehetősen szerény) maradványai nem önmagukban értek pontot az UNESCO-nak. A Selyemút  szeriális helyszín részei.

A torony magában

Bár eredetileg a kirgiz hatóságok még önmagában is felterjesztették Buranát, de persze nem ment át. Bár kirgiz viszonylatban tényleg jelentős lelőhely, olyannyira hogy az ifjú párok a szovjet emlékmű mellett itt szoktak még rituálisan fotózkodni  - de ehhez kell az, hogy figyelembe vegyük az évezredes nomadizálást, amikor ugye nem építenek semmi maradandót. Amikor épült - a 10. században - még volt körülötte város is, a korban meglehetősen nagy. Ahogy - sok ezer kilométerre innen - Beni Hammad esetében - ma már a torony az egyetlen álló építmény. Eredetileg tényleg minaret volt, volt mellette mecset is, szemben vele pedig egy palotakomplexum. Ebből mára egy részlegesen megásott településdomb maradt. 

Ami ma látható a palotából

A torony eredetileg 45 méter magas lehetett - ebből mára 25 méternyi áll.  Az, hogy ennyi még látható, az a szovjet régészeknek köszönhető - a múlt század hetvenes éveire életveszélyessé vált ugyanis, mert az aljából folyamatosan lopkodták a téglákat, így alig tartotta már valami. 1974-ben aztán szépen  felújították. Amiből persze az is következik, hogy a téglák jelentős része már nem a karahánidák, hanem Leonyid Brezsnyev uralkodásának idejéből származik. 

A kis múzeum és a jurtában berendezett shop mögött még pár mauzóleum romjai látszanak

A meglehetősen - hogy írjuk le, hogy esetleges kirgiz olvasóink se sértődjenek meg - visszafogottan érdekfeszítő  látványt azzal dobták fel, hogy a torony köré régészeti parkot kerítettek. (Láttunk hasonlót Azerbajdzsánban.) Ahová a türk sírkövektől az őskori sziklarajzokkal díszített sziklákon át a 19. századi malomkövekig mindent összehoztak. 

Két sírkő - eredetileg nem itt találták őket

Ahogy az ilyen építményeknél szokás, van hozzá legenda is, íme: Réges régen élt egy király, aki egyetlen szép és okos leányát mindennél jobban szerette. Nagyon félt, hogy nem fogja megérni lánya felnőtt korát, ezért összehívta a környék összes jövendőmondóját, hogy jósolják meg, milyen sors vár gyermekére. Minden látnok virágzó, szép jövőt jósolt a királylánynak kivéve egyet, aki szerint a lányt 16. (vagy 18.) születésnapja előtt egy pók megcsípi és meghal. A király feldühödött és egy égig érő tornyot építtetett. A királylány a torony tetején, pompás lakosztályban, biztonságban, fényességben és boldogságban élt; a rossz hírt hozó jövendőmondó pedig a torony alatti tömlöcben sínylődött. A királylány minden ételét, italát, ruháját szolgálók hada vizsgálta át napról napra, a lány 16. születésnapjáig. E napon a király egy nagy kupa borral köszöntötte születésnapja és jelképes szabadulása alkalmából leányát, ám az alig kortyolt az italból, holtan esett össze. A király döbbenten nézett a kupába, ahol meglátta a pókot amely megölte imádott gyermekét. Bánatában maga is szörnyethalt.

 Ha már a legendáknál tartunk: van számos (modern) legenda arról is, hogy mennyire rokonaink nekünk - ma a Kárpát-medencében élő magyaroknak - a mai kirgizek. Az kétségtelen, hogy a kirgizek - szinte máig - folytatott életformája  komoly rokonságot mutat, a honfoglaló magyarságéval.  Az is - más részről -, hogy a kirgiz politikai nemzet  éppúgy csak a huszadik század terméke, ahogy a magyar - politikai - nemzet a tizennyolc-tizenkilencediké. A többit itt megírtuk. Ami pedig a népi legendáriumot illeti: ott ugyanúgy csak az aktív hagyományőrzőket foglalkoztatja a távoli múlt, mint itthon. De talán kicsit más szemszögből. 

Ő például meggyőződéssel vallotta, hogy bizonnyal rokonok vagyunk - és egykor a kirgizek is éppoly szőkék és kék szeműek voltak, mint a magyarok ma, csak ők túl sokat keveredtek a mongolokkal

 Következőre majd azért egy olyan kirgiz városba látogatunk, amelynek tényleg van évezredes múltja - és meglehetősen turbulens jelene. 

 Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.