Amikor barátaim megtudták, hogy megyek Nepálba, kacarászva kérdezték, hogy na, mi van, csak nem hegyet mászol. Hát nem. Most viszont elmondom, hogy mit csináltam helyette: lesz buddhista Legoland, élő istennő, Trónok harca, vaddisznó és rinocérosz. 

Az, hogy Nepálba érve különleges élményekben lesz része az embernek, már előre sejthető. Elég ránézni az ország zászlójára. 

Igen, Nepál az egyelten ország a világon, amelyiknek nem négyzet vagy téglalap alakú zászlaja van. Úgy tűnik, mintha két háromszög lenne egymáson, de még csak ez sem igaz. Állítólag - a Wikipedia szerint, aminek azért nem hinnék feltétlenül - ezzel a képlettel lehet leírni a zászló alakját. 

A dolog annál is furcsább, hogy valaha - amikor amúgy sokkal több volt a világban a nem négyzetes zászló  volt egészen átlagos - normális - kinézetű zászlajuk is. Csak az biztos nem tetszett eléggé, így inkább szembe mentek a fősodorral. 

De, mondjuk, az is szokatlan - és jelzi az ország elég különös voltát -, hogy talán az egyetlen ország, ahol a területi egységeknek (illetve, hogy pontosak legyünk, azok többségének) nem nevük, hanem számuk van. (Új értelmet nyer így a "megye három" kifejezés...)

Állítólag nem akarták, hogy az egyes megyéket lakó kisebb népek összevesszenek, hogy melyikükről is legyen elnevezve a megye, és ez jó kompromisszumnak látszott. (De azt hogyan döntötték el, hogy melyik legyen az egyes meg a kettes, betűrend alapján ugye nem lehet ...) Mindez kiolvasható a Wikipediáról, ezért még nem lenne érdemes hosszú órákat ülni egy vascsőben a világ felett. De akkor miért igen - ha ugye kizárjuk a hegyekkel való fizikai érintkezés nyűgét. Kezdjük is az ország lapos, déli részével:

1. Van, akinek ez a Szentföld

Hol van a buddhista  Betlehem? Tíz magyar közül - gyanúm szerint - tíz nem tudná a helyes választ. Aki járt már Thaiföldön, és hallott a bangkoki Lumbini Parkról, az talán tudja, hogy Lumbini valami szent hely. De hol van? Ha nagyon erőlködnénk, akkor a legtöbben Indiára tippelnének, és nagyon azért nem járnának messze az igazságtól. Nem csak azért, mert Nepál alapvetően azért mégiscsak az indiai kultúrkör része, de azért is, mert Lumbini - Buddha szülőhelye - alig 20 kilométerre van az indiai határtól. (Az a húsz kilométer nepáli viszonyok közt jó egy órás aszfaltozatlan, proros velőt rázó utat jelent, tenném hozzá íziben.) 

A két ország közti határátkelőt az angolszász utazós blogok Mordor egy kihelyezett nyúlványaként írják le, de szerintem csak azért, mert egyszer sem próbáltak augusztus első hétvégéjén átjutni Szerbiába Röszkénél. Sonauli, a határ, egy decens indiai kisváros, indiai mértékben gyors ügyintézéssel. Onnan pedig Kathmandu felé a Siddhartha Highway vezet - az első kb 10 kilométeren kétszer két sávos, azt a hamis látszatot keltve, hogy Nepálban vannak európai értelemben is útnak nevezhető utak (ebből ágazik ki aztán a földút, ami magához a szülőhelyhez vezet). Az elnevezés azért elég érdekes - elképzeltem Betlehem és Jeruzsálem közt a Massiah Roadot, vagy a Martin Luther Autobahnt Wittenbergtől Augsburgig... Lumbini maga viszont a legfurcsább, legszürreálisabb helyek egyike, ahol életemben jártam.

Lumbini (fő)utcája ...

... teli ajándékboltokkal és éttermekkel

Ezzel messze nem azt akarom mondani, hogy egy kihagyhatatlan helyszín. Aki nem hívő buddhista,és nem itt akar megvilágosodni, az fél napnál többet itt biztos nem tölt. A buddhisták ugyanis évezredeken keresztül teljes érdektelenséget tanúsítottak a vallásalapító szülőhelye iránt. A lényeg, ugye, a nirvána, a születés meg maga is szenvedés, szóval Lumbini közel sem volt olyan zarándokhely az évszázadok során, mint Betlehem. (Az igazán nagy buddhista zarándokhely nem messze - haha, 458 km, jó egy napnyi forró és itt-ott keserves út - Bodhgaya, Indiában. Ott nem született, hanem megvilágosodott a nagy tanító.)

A hindu templomokra hajazó Mahabodhi templom Bodhgayában

A buddhizmus korai századaiban még épült Lumbiniben és környékén néhány sztúpa, és éltek itt szerzetesek. Asóka, a Maurya dinasztia legnagyobb királya, kb. az egyetlen indiai, akiről Mahatma Gandhi előttről hallanak a magyar iskolások szintén járt erre, állított is pár oszlopot.

Ami az ókori sztúpákból és kolostorokból maradt ...

Aztán az egész elhalt. A környéken ráadásul meglehetősen kevés buddhista maradt - visszatért a hindu hit. A hozzáállás az elmúlt évtizedekben az éledező kapitalizmus hatására kezdett el megváltozni - a régi sztúpák alapjait kiásták, csináltak köréjük egy "szent ligetet", majd az egészet jól felterjesztették a világörökségi listára. 

A szülőhely fölé felhúzták ezt az építményt (belül tilos fényképezni) ...

... a bejárat elé pedig emeltek egy igen ízléses,  hupikék törpikére emlékeztető gyermekbuddha-szobrot

Amit a "szent liget" kínál, az kb. fél órára elég, ha az ember nem akar ott helyben megvilágosodni. A zarándok és turista-biznisz viszont igyekszik ennél többet is adni, hiszen ha már valaki eljött ide azon a rémes úton, ne fél órát maradjon. Igyekeznek tényleg buddhista Betlehemet csinálni a helyből - az összes valamire való buddhista ország hatalmas - a saját stílusában épített látványos kolostorral képviselteti magát a szent liget közelében. Őszintén szólva az egész azért inkább valami buddhista Legolandra emlékeztet m9int Betlehemre. 

A koreai ..

... a kínai...

 ... és a thai templom

A törzsterület kolostorai mellett olyan, nem kimondottan buddhista országok is építettek itt templomot, mint Németország vagy éppen Kanada.

A német kolostor kertjében - nem bírnak szabadulni a tüchtig kerti törpék formavilágától

A megvilágosodásra váró utazók pedig motoros vagy biciklis riksával járhatják végig a helyeket. 

Indusok motoros riksával...

... vietnámiak gyalog

Pedig hajókázni is lehetne

 Van múzeum, számtalan jógaközpont, néhány étterem (az egyikben még zéró kólát is adnak), és kismillió vendégház, amit minden, a buddhizmussal - békével, boldogsággal stb  -  akár csak halvány kapcsolatban lévő elnevezéssel próbálnak vonzóvá tenni. Sőt, a várhatóan növekvő zarándokforgalom - meg a pocsék utak - miatt még repülőteret is kapott a turistagettó. 

2. Csak itt találkozhatunk élő Istennel

Annak ellenére, hogy Nepál a buddhisták Szentföldje, lakosságának túlnyomó többsége hindu. (A két vallás itt amúgy békésen él egymás mellett, nincsenek olyan feszültségek, mint Srí Lankán.)

 Buddha szeme mindent lát - a Swayambhu, Kathmandu buddhista főtemploma..

És nem is csak a buddhistáknak szent föld Nepál. Kathmanduban van ugyanis a saiva (Sívát legfőbb istennek hívő) hinduk egyik legfőbb temploma, a Pashupatinath - már első látásra látszik, hogy komoly hindu zarándokhely.

Rálátás a szent kerületre - illetve annak egy részére, mert az egész vagy 5 hektár.

Virág,,,

... és tűzáldozattal is készülnek. 

 Azt  mondják, a szentélyben őrzött Sívalingam (Síva szent nemi szerve), minden kívánságot teljesít. (Már persze ha valaki olyat kíván, amit egy szent nemi szervvel teljesíteni lehet.) Sajna, ezt mi, kasztonkívüli gyaúrok, nem láthatjuk, a legszentebb hely kapuját csak hinduk léphetik át. 

Odabent van az isteni szerszám... 

Aki teheti, Mahá Sívaratri idején látogasson el ide, hatalmas látványosság, majdnem akkora durranás, mint a Kumbh Mela, és ugyanolyan fura alakokkal (tudom, valójában szent emberek) van teli, mint a nága szádhuk .

Nem saját kép nem akkor voltunk itt, csak illusztráció ...

Hála istennek (jelen esetben több közül is lehet választani) a gurukkal nem csak a nagy zarándoklat idején lehet találkozni - minden nap ott vannak néhányan a templomok környékén, és turistákra vadásznak. Pontosan tudják, hogy az, ami a hinduknak igen jámbor vallásos viselet, az mindenki másnak kiváló fotótéma, és hajlandóak egy-egy kisebb összegért modellt állni. 

Az azért kicsit levon a dolog autentikusságából, amikor a füledbe mormogott mantrából kihallod a "one thousand rupee" kifejezést. 

Miután a templom Kálinak, a halál istennőjének van szentelve, és a templomkörzetet átszelő folyó majdnem olyan szent, mint a Gangesz, sokan meghalni jönnek ide. A parton pedig érezni az égő emberi hús szagát. 

Hamvasztás nagy nyilvánosság előtt 

Égő halottat bárki fotózhat, láthatóan senkit nem érdekel az emberi hamvak közt tébláboló turista - az élő istent viszont nem illetheti bárki kamerája. A kumárik, az élő istennők igencsak elzárt életet élnek.  Igen, a helyi hinduk komolyan hisznek abban, hogy egy-egy  kislányt megszáll Durgá istennő szelleme. A kislányokat még csecsemőkorukban választják ki, majd nagyjából három-öt éves korukban iktatják be őket. Ekkorra az előző istennő már elhagyja isteni jellegét - ennek az a jele, hogy menstruálni kezd. A kis istennők aztán - elvben - kiváltságos életet élhetnek. Gyönyörű ruhákat hordanak, imádják őket, ünnepségeken hordozzák őket körbe, és dúskálnak a legjobb ételekben. Mondjuk, vannak azért kételyeim, hogy a kislányok ezt mennyire értékelik - a saját lányaim alapján ennél feltehetően jobban értékelnének némi rohangászást, barátnőzést, fármaszást, játszóterezést - amiben a  kumáriknak (hercegnőt jelent egyébként szanszkritul) nincs részük. 

A legutóbbi kumári - nem saját kép, csak hogy a nyájas olvasó tudja miről/kiről beszélünk

Vidéken sok, kis istennő van - de aki Nepálba megy, az leginkább azzal kerül kapcsolatba, aki Kathmandu központjában, a Durbar (Palota) téren egy díszes palotában lakik. Ha kis szerencsénk van, akkor előjön egy emeleti ablakból, vet ránk pár pillantást, és mond pár jó szót. 

Az erkély, ahonnan letekint ránk.

Ha még nagyobb szerencsénk van, akkor - hatalmas tolongás árán - egy vallási ünnepen látótávolságba kerülhetünk vele. 

A legutóbbi kumári bemutatása nagy nyilvánosság előtt - láthatóan nem élvezi

A nyugati embernek, aki számára az isten - ha egyáltalán hisz benne - inkább fogalom, mint élőlény, és per definitionem nem látható, érezhető és tapintható, a kumárik léte leginkább a bálványimádás körébe tartozik. A mi vidékünkön élő istenségek utoljára vagy ezerhétszáz éve jártak köztünk. Éppen ezért az európai ember számára kevés egzotikusabb, különösebb dolgot tudunk ennél elképzelni. Igaz, a lányokat inkább sajnálom. Ha kiskorú olvasóim esetleg azzal  próbálnák igazolni, hogy mégiscsak jó a kumáriknak, hogy "legalább nekik nem kell abba a hülye iskolába járni", akkor üzenem, hogy, de kell - 2008-ban őket is kötelezték arra, hogy alapfokú oktatásban részesüljenek, magántanulóként persze, mert a palotájukból nem léphetnek ki. Így legalább akkor van valami esélyük az életben, ha már végeztek az istennősködéssel. 

  A sorozat következő részében maradunk még a fővárosban, és megnézzük a Trónok harca nepáli kiadását. 

 Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.