A kérdésre, ha végigautózunk a A66-os autópályán egyértelmű választ adhatunk - a sztráda pontosan követi egy jó kétezer éves római út vonalvezetését. Ma az "ezüst útjának" hívják, pedig talán az ezüst volt az, amit a legkevésbé szállítottak rajta. Hogy miért így hívják, és hogy mit vittek rajta, ha nem ezüstöt, azt megtudhatják, ha tovább olvasnak. 

 Az Ibériai-félszigetet a rómaiak  távoli leszármazottai lakják, ehhez nem is férhet kétség - a spanyol nyelv sok szempontból még az olasznál is közelebb áll a latinhoz, az ország neve - España - a latin Hispaniából származik (hogy az honnan, azt nem tudni, több megoldás is létezik, egyesek szerint a pun i sápán - nyulak szigete - a nyerő), és mindnyájan (már aki vallásos) Rómát követik ma is. De mit adtak nekik a rómaiak? Mármint a nyelvükön, az országuk nevén, meg a római katolikus egyházon kívül...  Sok mindent, amiből a legtöbb spanyol városban éppen semmit nem látunk. 

Azért van, amit nem lehet elrejteni - a "csodák vízvezetéke," Acueducto de los Milagros, ezt látjuk meg, mikor behajtunk Méridába. 

Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért nem látjuk ezeket a dolgokat, és hogy értékeljük, amit mégis, előbb végig kellene tekintenünk azon, hogyan is kerültek a rómaiak Hispániába. Történetünk a Kr.e. 3. században kezdődik, amikor Hispania még egyáltalán nem volt egységes. Három jól elkülöníthető kulturális régióra oszlott, a nagyobb nyugati részen  indoeurópai nyelveket beszélő törzsek (keltiberek, luzitánok) éltek, a keleti tengerparti sávot már Karthágó gyarmatosította, és jórészt sémi (pun) lakosság lakta, északon pedig a mai baszkok ősei laktak ősidők óta. 

 A félsziget meghódítása

A mi tárgyterületünkön - a mai Extremadura területén -  ekkor már több száz éve - kelta-luzitán törzsek éltek. Római mértékkel barbárok, de amúgy letelepedett népek, saját királyságokkal, kis városokkal,. Aki szeretne ilyet látni, annak át kell mennie a határon - Portugáliában Citánia de Briteirosban egy igen szépen megmaradt luzitán várost láthatunk. 

Szertartási út, falak és rekonstruált kerek házak

A félsziget meghódítása a második pun háború előtt kezdődött, és közel kétszáz évig tartott. Kr.e. 179-ben Lucius Postumus Albinus proconsul már meg is ünnepelte a győzelmét a luzitánok felett, de alig pár évre rá, Kr.e. 155-ben a luzitánok fellázadtak a római uralom ellen. Kr.e. 113-ban úgy látszott, Marius végleg legyőzi őket, de Quintus Sertorius - egyébéként korábban Marius embere, és nem is luzitán születésű - újra fellázította a félsziget nyugati részének lakóit. 

Quintus Sertorius

Sertorius - aki a római nagypolitikában is nyakig benne volt  - már római mintára akart egy önálló luzitán államot szervezni senatusszal és magistratusokkal, de végül elbukott. Pompeius Kr.e. 72-ben jelenthette Rómába, hogy vége a pártütésnek. A Sertorius-felkelés viszont jól mutatta, hogy Lusitania törzsei már eléggé előrehaladtak a románizáció útján. A teljes félszigetet végül Augustus idején szervezték provinciákba. Ekkor alakították ki Lusitania provinciát, nagyjából a mai Portugália és Extremadura területén. A fővárosa Emerita Augusta lett - és ez így is maradt a római uralom végéig. (Sőt, bizonyos értelemben máig - Mérida a Comunidad Autonoma de Extremadura fővárosa.) 

Makett a Római Művészet Múzeumában

A város zöldmezős beruházás volt. Emeritus (kiszolgált, nyugalmazott) legionariusokat telepítettek ide, akik korábban a cantabriai háborúban a Legio V Alaudae, a Legio X Gemina, és talán a Legio XX Valeria Victrix soraiban harcoltak. Ahhoz azonban, hogy igazán nagy várossá növekedjen, a nyugalmazott légiósok és a közigazgatási funkció mellett kellett a jó földrajzi helyzet is, és Emerita Augusta ideális helyet foglalt el a kereskedelmi utak metszésében, Felicitas Iuilia Olisippo (Lisszabon), Toletum (Toledo), Hispalis (Sevilla), és Asturica Augusta (Astorga) között. 

Emerita Augusta és környezete - pirossal a római utak

És hogy mit szállítottak ezeken a kereskedelmi utakon? A tengerpartról garum (halszósz) ment a birodalom belsejébe - a legnagyobb halszószgyárak Lusitania partjainál voltak. A mai Andalúziában cink, réz és ezüstbányák voltak, északon - a mai Las Médulas vidékén - külszíni aranybányák, a mai Almadénben higanyt bányásztak, ami például az aranybányászatban volt elengedhetetlen nyersanyag, de fontos volt a lapis specularis is- egyfajta áttetsző gipsz-származék, ami az üveget helyettesítette. A római bányákban több tízezer rabszolga dolgozott - borzasztó körülmények között. (Aki Magyarországon ógörögül tanult, annak bizonnyal ismerős a történet a Györkösi-Kerényiné féle görögkönyv ötödik leckéjéből.)  

Az ókori Hispania legfontosabb bányái

És hogy valami kellemesebbről is szó essen - már az ókorban is hatalmas olajfa-ligetek voltak a félsziget déli részén -, ma is innen származik a világ olívaolaj termelésének több, mint két harmada. 

A végtelen olajfa-ligetek Jaén környékén

A gazdasági fejlődést pedig követte a politikai befolyás erősödése - Kr.u. 2. században - a birodalom fénykorában - már nem csak a senatorok jelentős része volt hispániai, de immár a császárok is. Traianus és Hadrianus is Baetica provinciából, a mai Sevilla melletti Italica városából származott. 

 A színház Italicában, a császárok szülővárosában - ma Sevilla mellett

A hispán császárok udvarába is sok földijük került, és ez jelentős állami fejlesztési pénzt is hozott a provinciáknak - épültek színházak, stadionok, vízvezetékek és új utak. 

Valószínűleg a 2. században épült az egyik leghíresebb hispániai római emlék, a segoviai vízvezeték is

Így el is jutottunk az A66-hoz, illetve ahhoz az úthoz, aminek a nyomvonalán az A66-os ma halad. Ekkor tették igazán kiváló - máig fennmaradó - úttá azt a kereskedelmi folyosót, amely Emerita Augustát Asturica Augustával kötötte össze - és így megteremtette a kapcsolatot az északon haladó Via Augusta és a déli területek (pl. a mai Rio Tinto rézbányái) közt. Az út több folyót is átszelt, amelyeken hidakat kellett építeni. Ebben pedig a rómaiak nagyon jók voltak. Több híd máig is áll,- igaz már csak gyalogoshídként -, máig üzemelnek. 

Puente de Alborregas - máig járható

De az útból is több olyan szakasz van - pl. a mai Aljucén környékén, ahol máig nem csak látható, de járható is az eredeti római út.

A római út maradványai Aljucén közelében

A nyomvonalat, amin azután a középkorban már a zarándokok utaztak Compostela felé, végig is lehet járni, akár gyalogosan, akár biciklivel - igaz, a Ruta de la Plata körül (egyelőre) nincs akkora hájp, mint ami a Caminót övezi, senki sem világosodik meg rajta, és nincsenek földöntúli élményei, így valószínűleg nem is használják katolikus tinderpótléknak, de szép tájon lehet biciklizni és szép kisvárosokat nézni. 

 Az ezüst útjának ma végigjárható útvonala...

... és, amit láthatunk. 

Ezen városok többségében viszont vajmi kevés emlékeztet a római múltra. Leginkább azért, mert - ez a máig túlélő nevekből is jól látszik - a városokat folyamatosan lakták. Ellentétben pl Algéria,  Tunézia vagy Líbia római városaival - ezek a helyek sosem néptelenedtek el. A köveket, vagy akár az álló házakat, falakat újrahasznosították betemették, szétbontották és újra összerakták. 

Az egykori Lusitania második legjobban megmaradt római műemléke - a Diana templom a portugáliai Évorában, az ókori Ebora Cerealisban

Az egyetlen - jelentős - kivétel maga az egykori tartományi főváros, Emerita Augusta, - ma Extremadura fővárosa, Mérida. Ott ugyanis annyi római emlék maradt, hogy az már világörökségi pontot is ért. (Méltán, tennénk hozzá.) Mérida római műemlékegyüttese egész Spanyolország legnagyobb római  régészeti emléke, és valóban elképesztően látványos. Az óvárosban gyakorlatilag mindenütt ott vannak az ókori város nyomai.

Van úgy, hogy hopp, szembe jön egy diadalív ..

A meglehetősen spanyolos nyitvatartási idők miatt - reggel kilenctől délig aztán négytől hatig-hétig vannak elvben nyitva a site-ok, ha mindent alaposan meg akarunk nézni, arra nem is elég egy teljes nap. A fő attrakció persze a római színház és az amifteátrum - ezek egymás mellett vannak, egy jeggyel látogathatók. A színház Kr.e. 16-15-ben épült Vipsanius Agrippa consul támogatásával, de többször is bővítették-fejlesztették, utoljára Constantinus idején. Átmérője 86 méter és 6000 fő befogadására volt alkalmas.  Ami érdekes, hogy nem csak a nézőtér maradt meg szinte teljes pompájában, hanem a színpad és az azt kiszolgáló szcenika jó része is. A leglátványosabb az egykori porticus post scaenam - a színpad mögötti oszlopsor, ami a színpadot a kiszolgáló résztől elválasztotta: 63 méter hosszú, 17,5 méter magas és 7,5 méter mély, nagyon kevés ilyen építmény őrződött meg hasonló épségben. 

Az ikonikus kép, ami minden az ókori Hispaniáról szóló szöveg mellett szerepel ...

... és ugyanaz a másik oldalról egy esős napon.

A színház mellett álló amfiteátrum közel kétszer akkora - elliptikus alaprajzú, teljes nagysága 126*102 méter, a küzdőtér 64*44 méteres. 15 000 ember fért el benne, Alig pár évvel a színház után - Kr.e. 8-ban - készült el, és alkalmas volt komoly állatviadalok vagy kisebb tengeri csaták lebonyolítására - a küzdőtér alatt kialakítottak az állatok elhelyezésére szolgáló pincéket is.  

Az amfiteátrum bejárata ...

... és amit a lelátóról láthatunk. 

Ma is igen látványos, Spanyolország második legnagyobb római amfiteátruma - a másik provinciális székhely Tarraco, a mai Tarragona után - de kevésbé maradt meg intaktan, mint a színház. A romterület bejáratával szemben van a Római Művészet Múzeuma - érdemes bemenni, nem túl nagy, viszont borzasztóan jól kitalált, ötletes, jól installált múzeum. És persze az anyaga is kiváló.

Vivid falfestmények ...

... érdekes mozaikok ...

... és egy rekonstruált Mithrasz szentély a földszinten és az emeleten ...

...az alagsorban pedig a római város ..

... és falnak támasztva azok a mozaikok, amik már nem fértek el sehol. 

Ha kifelé indulunk el a római városból, nem messze megtaláljuk a római szórakoztatóipari komplexum harmadik elemét, a Circus Maximust, ahol egykor a kocsiversenyeket tartották  - eredetileg is ebben volt a legkevesebb kőépítmény, így mostanra is a legkevésbé épen maradt darabja az egykori bulinegyednek, méretével azonban mindenképpen lenyűgöz. 

Ha viszont a másik irányba - a belváros felé - indulunk, igazán impozáns római épületekbe botlunk. Közvetlenül a színház mellett - tehát a római kori város szélén - van a temető, mellette pedig egy hatalmas, gyönyörű falfestményekkel díszített, és csodálatosan rekonstruált római villa - a Casa del Mitreo. 

A villa fölé épített hidakról nézhetünk végig mindent a lakószobáktól ...

... egészen a pincékig.  

A villa rekonstrukciója a múzeumban. 

Nem messze onnan - a modern belváros szívében - bukkan elő a házak közül az egykori forum oszlopcsarnokának maradványa (sárgára festve kicsit fura, de jól néz ki), és a később ráépült palotából kibontott Diana templom. 

A forum ...

... és a templom.

Útba ejthetjük a Santa Eulalia templomot - a helyi szentet még a keresztényüldözések idején temették az akkori városfalon kívülre, aztán a sírja felett már a késő római korban templom épült, amit sokszor átépítettek. Egészen fura megoldással a római ásatási részből közelíthető meg a templom, így kétszer kell jegyet venni, egyszer a föld alatti régészeti feltáráshoz, egyszer a templomhoz - bár az utóbbit adománynak hívják.

A templom ma...

... és egykor. 

A római uralom ugyanis itt minden különösebb megrázkódtatás nélkül folyt át a Vizigót Királyságba - és ha a gót emlékek nem is olyan látványosak, mint a rómaiak, egy kis gót múzeum szép kövekkel azért van, és már csak azért is érdemes benézni, mert a többivel ellentétben ingyenes. (Készül egy sokkal nagyobb is - az biztosan fizetős lesz.)

Nagy épületeket nem emeltek, de a kőfaragásban jók voltak a gótok is .

Ha viszont nem a Szent Eulália felé fordulunk, hanem a folyó irányába haladunk tovább a Diana templomtól, a Guadiana parján találjuk egy modern lakótömb aljában a Zona Arqueológica Moreirát - ez tulajdonképpen egy ókori lakótömb maradványa. Érdemes ide is lemenni, mert itt látjuk magát az igen jó állapotban megmaradt római utat - a Via de la Plata elődjét. 

Nem messze tőle áll a - természetesen római kövekből összerakott - arab vár, az Alcazaba. A város ugyanis a birodalom és Vizigót Királyság bukása után is megőrizte fontosságát, főleg a még mindig kiváló állapotban megmaradt római útnak és hídnak köszönhetően. Nem véletlen, hogy az arab várból esik rá a legjobb kilátás.

A vár bejárata ...

... és a kilátás a falról. 

És itt, méridai utunk végén, lelepleződik a nagy kérdés is - mitől via de la plata, a via de la plata: az arabok miatt. Ők hívták a római utat al-balat-nak "kövezett"-nek, ebből lett némi népetimológiával plata, azaz ezüst. Sétálgatás közben persze ne felejtsünk el enni-inni, hiszen amúgy a modern Mérida is kellemes város - igaz, az egész tartományban itt láttunk egyedül jelentősebb mennyiségű turistát. Aki pedig igazi rómaihoz méltóan akarja befejezni a napját, annak kell még egy kicsit autóznia dél felé - Alangéban ugyanis van egy máig használatos római fürdő, ahol végigélvezhetjük az antik fürdőkultúra minden csodáját, hideg, meleg, langyos vizet, masszázst és pakolást. 

Értelemszerűen nem saját kép - a cég honlapja szerint ilyen belülről

Az előbbiekkel ellentétben ezt csak hírből mondjuk, nem tapasztalatból. Nem a 35 eurós fejenkénti ár rettentett el - bár az is elég húzós, hanem az, hogy három kiskorúval utaztuk végig Extremadurát, akik ugyan rajonganak a fürdésért és a római kultúráért, a fürdőbe viszont - a szabályzat miatt - csak felnőtteket várnak. 

Elvben persze a következő programpontot sem nekik találták ki, de a Trónok Harcát mégis mindnyájan láttak, így nagyon várták Cácerest, ahová sorozatunk következő része visz. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.