Verespatak az örökségvédelem kelet-közép-európai állatorvosi lova. A történetben minden van, ami régiónkra jellemző. Haszonleső tőkések, mindent átható pártpolitika, külföldről támogatott civil szervezetek, meg egy falu lakói, akik próbálnak valahogy megélni. És mindebbe belekeveredett a világörökségi cím is. 

A magyarok számára Szerbia két formában létezik. Az egyik a Vajdaság, ahova régen jártunk Vegetáért, meg Cézár konyakért,  a másik az autópálya, ami a görög tengerpartra vezet. Valahogy még mindig él a köztudatban a kilencvenes évek elképzelése, amely szerint, aki letér az autópályáról, azt megsütik egészben rablóhúsnak. Pedig Szerbia igenis számos kincset rejt. 

Pár évvel ezelőtt már nyavalyogtunk egy sort, hogy, na, ez már tényleg sok. De az ez évi felhozatalt, különösen pedig a körítést látva, tényleg a világörökségi mozgalom/jelenség válságáról beszélhetünk. 

Nyár van, hőség, vakító fény. Nagyszerű felüdülés, ha a föld alá menekülünk. Hűsölés Lengyelország világörökségi bányáiban.

 

Nem először jártam Kínában, és bizonnyal nem is utoljára. Kína mindig lenyűgöz. Mert olyan dolgokat mutat, amire nem számítottál, amire nem is gondoltál volna. Rövid, igen szubjektív összefoglaló következik. 

Gyerekkel csak meleg tenger mellé lehet menni, mert a gyerek az olyan, hogy kell neki a meleg víz. Ez olyan evidencia, amelyet épeszű szülő meg sem kérdőjelez Magyarországon. Néha elhangzik valami kamu, vállvonogató szabadkozás-féle, hogy persze, ha magunk lennék, akkor ugye más, dehát gyerekkel ugye izé. Ez nettó bullshit. A szülő, aki valójában csak arra vágyik, hogy egy hétig sörözzön és heverésszen, az egészet jól rákeni a kiskorúakra (mármint nem a sört). Mert, aki próbálja, annak azért megy is. 

 

A rosszfiúk történelmi pantheonjában előkelő helyet foglal el Cillei Ulrik. A Hunyadi-párti történetírás mindent meg is tett, hogy ne gondoljuk másképp. A szlovén történetírásban viszont szinte nemzeti hőssé vált. Hogy is van ez?

 

Bár vannak "kedvenc helyeim" a világban, kimondottan ritkán térek vissza valahová. A világ nagy, az élet pedig lehangolóan rövid. Pedig jó lenne sok helyre visszamenni, és felidézgetni a szép emlékeket. (Ez már elég öregemberes hozzáállás, ugye.) Vagy mégse? Marrákest annyira megszerettük, hogy visszatértünk. Nem volt jó ötlet. 

Hiába is reménykednek olvasóink, nem lesz szó vakkomondorokról, bár kétség kívül érdekes, számunkra szokatlan női léthelyzetekről írunk. Mindezt a mai Algériában. Mert egy algériai út nem lehet teljes egy sivatagi kirándulás nélkül.

 A hogyan után jöjjön a miért, vagyis, hogy, ha már lehet menni Algériába, akkor miért tegyük. Sok oka van annak - de most kezdjük a régi görögökkel, vagy rómaiakkal.